Gyakran hallhatjuk, hogy ha gyulladás van a szervezetünkben, borzasztóan fontos, hogy minél hamarabb elmúljon, ugyanis komoly egészségügyi problémákat okozhat. De amíg nem lettem én is érintett egy hosszú hónapokon át tartó ízületi probléma miatt, mégsem éreztem át, mennyire nagy jelentősége van annak, ha a szerveztünkben gyulladás van. Azóta rendszeresen és tudatosan fogyasztok olyan élelmiszereket, köztük gyümölcsöket is, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak. Jó néhány ráadásul antioxidánsokkal és rostokkal is tele van, ezért alapvetően mindannyiunk egészségének kedvezhetnek.
Miért olyan fontos a gyulladás csökkentése?
Mindenekelőtt fontos, hogy tisztázzuk: a szervezetünkben két különféle típusú gyulladás lehet. Az első típus, az úgynevezett akut gyulladás, a rövid távú rózsaszín vagy vörös vagy duzzanatokat jelenti a sebek körül, amelyek a sebek gyógyulása közben következnek be. Ez a fajta gyulladás hasznos a szervezetünk számára, a testünk természetes reakciója egy nem kívánt látogatóra – például egy sérülésre.
A másik típus a krónikus gyulladás, ami kezeletlenül akár az egészségünket is károsíthatja. Azért szokás krónikusnak nevezni, mert nem múlik el rövid időn belül. Külső és belső traumák is kiválthatják. A pontos okok nagyon változatosak lehetnek, így például a szennyezett levegő, a helytelen táplálkozás. de a stressz is okozhatja. Olykor magunktól nem is vesszük észre, éppen ezért is érdemes például minden évben elmennünk egy általános vérvételre, ha pedig valóban gyulladás van a szervezetünkben, feltétlenül beszélnünk a háziorvosunkkal vagy a minket kivizsgáló orvossal arról, hogy mi rá a megoldás.
Hogyan segíthetnek a gyümölcsök?
Akár az ajánlott gyulladáscsökkentő kezelés kiegészítéseként, akár az egészségünk általános támogatása érdekében jó választás, ha rendszeresen fogyasztunk gyümölcsöket. Egyes fajták pedig gyulladáscsökkentés szempontjából különösen hasznosak lehetnek. Sokféle gyümölcs tartalmaz ugyanis olyan tápanyagokat és vegyületeket, amelyek segítenek csökkenteni a krónikus gyulladást. Az antioxidánsoknak és a rostoknak különösen nagy szerepe van ebben a folyamatban, így azokat a gyümölcsöket, amelyek bőségesen tartalmazzák mindkettőt, nagyszerű döntés rendszeresen fogyasztanod.
Na de hogy melyek is ezek?
- Alma: az almát egész évben könnyen beszerezhetjük, és talán éppen ezért sokan nem is gondolunk arra, hogy mennyire csodálatos támogatója lehet az egészségünknek. Pedig tényleg mondhatni minden van benne, nevezetesen olyan antioxidánsok, mint a C-vitamin, a kvercetin és a flavonoidok, a héjában pedig sok rost is található.
- Bogyós gyümölcsök: a kutatások szerint ha rendszeresen fogyasztunk bogyós gyümölcsöket, akkor sok betegség jóval kisebb eséllyel alakulhat ki nálunk. Rengeteg értékes összetevőt tartalmaznak, például C-vitamint, kvercetint és karotinoidokat is. Így amikor csak lehet, próbálj meg olyan nagyszerű gyümölcsökből falatozni, mint a szeder, a málna, az eper vagy az áfonya.
- Citrusfélék: minden citrusféle, beleértve a citromot, a narancsot, a grapefruitot és a lime-ot is, antioxidánsokban gazdag, és jelentős mennyiségű rostot is tartalmaz. Egyedül a grapefruit az, amivel alapvetően érdemes óvatosabbnak lenned, mert egyes gyógyszerek reakcióba léphetnek vele. Így ha szedsz bármilyen gyógyszert, grapefruitot csak akkor egyél, ha a készítményt felíró orvossal vagy egy gyógyszerésszel konzultáltál.
- Vörös és fekete szőlő: a vörös és a fekete szőlő héja tartalmaz egy úgynevezett resveratrol nevű antioxidánst, és C-vitamin, B2-vitamin, flavonoidok, antocianin és kvercetin is jelentés mennyiségben található bennük. Ezért nagyszerű ötlet, ha rendszeresen szemezgetsz belőlük, de lehetőleg szigorúan a héjukkal együtt!
- Sárkánygyümölcs: a sárkánygyümölcs túl azon, hogy egy szemet gyönyörködtető gyümölcs, antioxidánsokban és rostokban is gazdag. Tartalmaz B2- E- és C-vitamint is, illetve a karotinoidoknak is kitűnő forrása. Ha eddig még soha nem kóstoltad, akkor már csak az egészséged támogatása érdekében is itt az ideje, hogy kipróbáld.
- Ananász: az ananász gyakorlatilag az egyetlen természetes forrása a bromelain nevű enzimnek, amely többek közt gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Az ananász továbbá jó rost- és antioxidánsforrás, például A-és C-vitamint is nagyobb mennyiségben tartalmaz, így szintén megéri rendszeresen fogyasztanod.
- Gránátalma: a gránátalma finom önmagában, de különféle sós és édes ételekhez is remekül passzol. Az már pedig csak a ráadás, hogy antioxidánsokban és rostokban is gazdag, például C-vitamint, antocianint és tanninokat is tartalmaz, ezek a vegyületek pedig igazán kedvezően hathatnak az egészségünkre. Kell ennél több ok, hogy akár gránátalmát, akár más gyulladáscsökkentő gyümölcsöt rendszeresen fogyassz?
Forrás: realsimple.com