
A tanulmányban 4 különböző étkezési mintába sorolták a gyerekeket
Ezek voltak a buzgó, boldog, nyűgős és tipikus kategóriák. A vizsgálatban résztvevő gyerekek 44%-a a tipikus, 16%-a pedig a nyűgös evőkbe került besorolásra. 20% a buzgó evők, míg további 20% a boldog evők közé tartozott.
A buzgó evők a lehető leginkább élvezik az ételeket, gyorsan esznek és kevésbé érzékenyek arra, amikor eltelítődtek, tehát könnyen túleszik magukat. Ők azok, akik hajlamosak a kelleténél több ételt fogyasztani, főleg akkor, ha azok az ételek látványukkal, textúrájukkal, vagy akár illatukkal csábítónak hatnak. Ezek a gyerekek magasabb szintű érzelmi túlevést mutattak, ezért a szakértők szerint az elhízás szempontjából a leveszélyeztetettebbek közé tartoznak.
A tanulmányból ráadásul kiderült, hogy a buzgón étkező gyermekek szülei nagyobb arányban használják az ételt gyermekeik érzelmeinek szabályozására, pl. nassolnivalóval jutalmazzák a helyes viselkedést, vagy megveszik az édességet a nem kívánatos viselkedés visszaszorítására.
A kutatók szerint az étkezési rutinok újragondolása kulcsfontosságú akkor, ha meg kell változtatni egészségügyi okok miatt a gyermek testsúlyát. A jelenlegi közegészségügyi tanácsok viszont általánosak, és számos fontos tényezőt nem vesznek figyelembe. Így azt sem, hogy a gyermekek étvágya eltérő és változó, ahogy azt sem, hogy más és más metódus mellett étkeznek.
Ahhoz, hogy a szülők ezen túlléphessen, először meg kell érteniük, milyen étkezési minták mellett étkeznek gyermekeik, majd ehhez a profilhoz kell igazítani a táplálkozási stratégiájukat
– javasolta dr. Abigail Pickard, az Aston Egyetem Pszichológiai Karának munkatársa.
A buzgón evő gyerekek esetében pl. azt javasolták, hogy egyáltalán ne tartsanak otthon a szülők rágcsálnivalót és kerüljék azokat a programokat, amelyek étkezésre csábítanak, mert így csökkenthetik a legkönnyebben a kísértést. Olvass még a témában
A diagnózisod lehet ok, de nem kifogás – Miért kezdtük fegyverként használni a pszichológiai terminusokat?
A névszámod alapján ilyen az ideális partnered
Miért nem tudok más nők sikerének örülni úgy, hogy közben nem a saját kudarcomra gondolok?
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
Ezzel szemben azoknak a gyerekeknek, akik a nyűgös kategóriába kerültek, mert válogatósak és nem szívesen esznek, javasolt kiegyensúlyozott és változatos, széles palettát kínálni az egészséges fogásokból, hogy elősegítsük (kényszer nélkül) az ételek kipróbálását.
Következő cikkünkBoldogságra születtél! 4 tény, amivel bebizonyítjukHa azt gondolod, hogy az élet egy szívás és csak azért vagy a világon, hogy szenvedj, akkor nagyon rossz úton jársz. Milliárdnyi életfeladat és cél találkozik a Földön, ezért kár lenne ujjal mutogatni a másikra, hogy egyeseknek milyen könnyű az élet és csak téged ver folyton a sors. Mindenkinek az életében ott van az öröm, a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






