A gyerekszáj romlatlan beszólásainál kevés mókásabb dolog létezik.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
A szőrzet
A hároméves lányom előszeretettel mesél mindenkinek a szakállamról. Az anyja vagyok, nincs szakállam. Azt hiszem, itt az idő, hogy ne meztelenkedjek előtte többet. Amikor mondtam a férjemnek, ő azt tanácsolta, „tegyem meg, amit tennem kell” és a kezembe nyomta a borotváját.
A bácsi
A nővérem férje kínai és amikor a belvárosban voltam a fiammal, elhaladt mellettünk egy japán turista csapat. A gyerek odaszaladt az egyik férfihez, rámutatott és felkiáltott: „Anya, nézd, itt van Hiroshi bácsi!”
Kicsit kevésbé
Visszamentem dolgozni a második gyerek után és hamar leolvadt rólam minden felesleges kiló, ami szülés után még rajtam maradt. Éppen annak örültem a tükör előtt, hogy újra rámjönnek az XS-es ruháim, amikor az ötéves fiam elment mellettem és megjegyezte: „Anya, mintha egy kicsit kevésbé lennél kövér.” Valamiért az összes fogyásomnak szóló bók közül ennek örültem a legjobban, mert olyan nyersen őszinte volt.
