Hogyan vágd ki magadat?
Kaptunk még két szuper módszert, amivel segíthetünk magunknak, mert szülőként én is tudom, hogy elő tud állni a gyermek olyan kérdéssel, tud adódni olyan élethelyzet, amitől aztán köpni-nyelni nem tudunk. Ha nem vagyunk biztosak abban, mennyit tud a gyermekünk az adott témáról, akkor kérdezzünk vissza: „Szerinted hogy működik?” Ennyiből tudni fogjuk, miről kell beszélnünk, mit kell helyretennünk. Fontos, hogy első körben csak a kérdésre válaszoljunk. Például ha megkérdezi, hogyan kerül a baba a pocakba, akkor bőven elég elmondani azt, nem kell külön ecsetelni a szülést. Amennyiben ez is érdekelni fogja és érzi rajtunk, hogy kérdezhet, akkor erre sor fog kerülni.
A másik, hogy ha teljesen lefagyunk, akkor mondjuk azt: „Szeretnék beszélni erről, de csak holnap reggelinél”. Így időt hagyunk magunknak a felkészülésre, a gyermekünk pedig tudni fogja, hogy számíthat a válaszunkra, még pedig az adott időpontban. Az előadáson megtudtam, ez még mindig sokkal jobb, mintha rosszul reagálnánk.
Végül arra vonatkozóan kaptunk tanácsot, hogyan legyünk jó szülők. Először is, ha a gyermekünk kérdez, válaszoljunk a lehető legnagyobb türelemmel és szeretettel, mert sosem tudhatjuk, mi van a háttérben.
Mindig úgy kell egy kérdésre reagálnunk, mintha az közvetlenül a gyermekünket érintené. Tehát, ha arról érdeklődik, mi a teendő, ha kiszakadt egy óvszer, vagy ha megkérdezi, honnan tudja valaki, hogy a saját neméhez vonzódik-e, akkor nem helyes leordibálni a fejét. Mert lehet, hogy a saját érzéseiről, élethelyzetéről próbál ily módon információhoz jutni. Olvass még a témában
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
A másik aranyérvényű tanulság pedig az, hogy legyünk olyan szülei a gyermekünknek, amire nekünk is szükségünk volt (lett volna), mikor gyermekek voltunk.
Következő cikkünkHa unod a retket: 5 mutatós zöldségköret húsvétraA húsvéti ebédnek két verziója van: vagy évről évre tradicionálisan ugyanaz, vagy pedig minden évben egy kisebb fajta fejtörés az újabb menü kitalálása. Mindegy, hogy te az előbbit képviseled, és éppen újítanál, vagy az utóbbit, és ezért minden évben gyomorgörccsel indul az ünnep – a következő mutatós húsvéti köretek biztosan…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






