Mindig naprakészen
A fiatal vezetők azonban számos előnnyel is járnak egy cég életében, hiszen egy olyan korban szocializálódtak, ahol fontos, hogy naprakész információval rendelkezzenek mindenről, és hogy gyorsan reagáljanak a felmerülő problémákra.
„A fiatal vezetők számára nagyon fontos az innováció, és hogy érezzék, hogy hasznos dolgot csinálnak. Abból adódóan viszont, hogy fiatalok, kevesebb a tapasztalatuk a vezetés terén, ezért szükséges, hogy önismeret és vezetői készségek terén fejlesszék magukat.” – vélekedett Tóth Annamária.
A Fiatal Vezetők Akadémiáján ők éppen olyan vezetőkkel foglalkoznak, akik számára fontosak a személyre szabott képzések, céltudatosak és szeretnék fejleszteni önmagukat. Olvass még a témában
Szerelők, mi volt a legfurcsább dolog, amit egy lakásban találtatok?
Olyan emberekre költök, akikkel maximum köszönőviszonyban vagyok – Mit tegyek, ha nem akarok több pénzt adni a kollégák ajándékaira?
Ostoba költekezésbe sodorhat téged is a Black Friday
Megvalósította a gyerekkori álmát: gyönyörű, tartós egyedi táskákat és egyéb kiegészítőket alkot a magyar tervező – interjú a Poda tulajdonosával
Kép forrása: officelovin.com
„A nyílt akadémia mellett természetesen vezetői coachinggal is foglalkozunk, és szerencsére egyre több olyan vállalat van, akik számára tehetségprogramokat dolgozunk ki, így cégen belül kaphatnak tréninget a fiatal vezetők. A fiatalok gyorsabban, lényegre törőbben szeretnek tanulni is, és ha valaki számára fontos a fejlődés, az már gyakran online tréningekkel is fejleszti magát, illetve netes szakmai előadásokkal. Mi úgy véljük, érdemes figyelni a fiatal vezetőkre – tette hozzá –, ezért hívtuk életre az Év Fiatal Vezetője díjat is, aminek 2017. január 16-én lesz az eredményhirdetése.”
Az idősebb korosztály számára a 20-30 éves vezetői tapasztalat számos olyan helyzet átélését és megoldását is magában foglalja, melyeket egy fiatalabb vagy gyorsabb karrier utat befutó vezetőnek érdemes lehet erre specializálódott képzéseken elsajátítania, tudtuk meg Szirmák Botondtól, a Menedzserszövetség elnökétől. Véleménye szerint a tréningek nem helyettesítik az éles helyzetekben megszerzett tapasztalatokat, de jó alapot teremthetnek a hatékony megoldások megtalálására és alkalmazására.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





