Demográfiai okok
Tóth Annamária, a Coaching Team Kft. szakmai vezetőjének, a Fiatal Vezetők Akadémiájának projektvezetőjének elmondása szerint annak, hogy egyre több a fiatal vezető hazánkban, részben demográfiai oka van, hiszen egyre több a fiatal, például Y generációs munkavállaló a munkaerőpiacon is.
„Ezek a fiatalok más attitűddel rendelkeznek, mint idősebb társaik, a siker és az önérvényesítés nagyon fontos a számukra, és ezek eléréséhez megvan a kellő bátorságuk, önbizalmuk is. Emellett jelenleg a vállalatoknál gyorsabban lehet valaki például csoportvezető, középvezető, és mivel egyre több a start up vállalkozás, amelyet javarészt fiatalok indítanak, így a vezető pozíciókat is ők töltik be ezeknél a cégeknél.” – magyarázta Tóth Annamária.
Kép forrása: pexels.com Olvass még a témában
Az étellel örömet okozni az egyik legnagyobb boldogság számomra – interjú a Kálci receptjei blog megálmodójával
Juci 42 évesen lett divattervező, ma a PEARLY Budapest büszke tulajdonosa
Szabina megszerette a kovászolást, ma saját vállalkozásával, a MekKelek Projekttel tanítja másoknak a minőségi kenyerek, péksütemények készítését
Ezekkel a környezetbarát gyertyákkal meghitt hangulatot varázsolhatsz az otthonodba – karácsonyra is tökéletesek!
A szakembert kérdeztük arról, hogy milyen kihívások érhetik a fiatal vezetőket a munkahelyükön, amely véleménye szerint nagyban személyiségfüggő, de gyakran felmerülő probléma, hogy a fiatal vezetőknek nehezükre esik kivívni a tiszteletet, és mivel még nincs benne túl nagy tapasztalatuk, nehezen irányítanak egy egész csapatot.
„A fiatal vezetőknek gyakran nehéz az is, hogy az idősebb kollégákkal hogyan maradjanak meg jó viszonyban úgy, hogy közben számon kell kérniük rajtuk a dolgokat, hiszen ezek a munkatársak általában már régebb óta a vállalatnál vannak, de vezetői pozíció helyett például tanácsadóként számítanak rájuk. Amit még tapasztalunk az Y generációs vezetőknél, hogy mivel hozzá vannak szokva a 21. századi gyors információáramláshoz, ahhoz, hogy a feladatokat minél előbb el kell végezni, gyakran okoz számukra problémát, ha egy cég például nincs ehhez felzárkózva, és a vállalati rendszer sokkal lassabb, mint a fiatal gondolkodásmódja.” – mondta el a szakértő.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






