A hírnök
Gábriel Isten hírnöke, az ösztönzés és az intuíció forrása. Nevének jelentése: „Isten hatalmas”, „Isten az én erőm”. A „Gábri” azt jelenti: vezető, az „el” pedig azt, hogy ragyogás, fényesség; tehát az egész szó szerint: „a fény vezetője”.
Hírnökként jelenik meg a Bibliában. Szerepének legismertebb példája, amikor hírül viszi Máriának, hogy gyermeke fog születni, aki Jézus Krisztus, a Megváltó lesz. Később Erzsébet és Zakariás előtt is megjelent, hogy felkészítse őket Keresztelő Szent János születésére.
Ő adott hírt a pásztoroknak Jézus világra jöveteléről, figyelmeztette Máriát és Józsefet, amikor Heródes katonái az újszülött után kutattak, és a feltámadás után ő görgette el a Jézus sírját lezáró követ. Jeanne d’Arcot is ő kereste fel, és buzdította, hogy támogassa a trónörököst, és bátran szálljon szembe az Orleans-t fenyegető britekkel. Olvass még a témában
Szűz-szezon inspirációi: letisztult formák és megnyugtató natúr színek a harmonikus otthonért
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
40-hez közel az élet nem lesz könnyebb, csak megtanulod, mi éri meg az energiádat
10 év egyetlen csekken: amikor a lányod születésnapján egy hivatalos levél kérdezi meg tőled, hogy mi legyen a jövővel
A világ összes nyelvét ismeri, Józsefnek egyetlen éjszaka alatt megtanította azt a 70 nyelvet, amelyet Bábel tornyánál beszéltek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






