Furcsa szokások, amelyek már-már fóbiák

Furcsa szokások, amelyek már-már fóbiák

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Furcsa szokások, amelyek már-már fóbiák

Vannak komoly, az életünket megnehezítő fóbiák, de léteznek kisebb, inkább furcsa szokásoknak, babonáknak is nevezhető viselkedési formák, amelyek sokunk életében jelen vannak.

Prímszámok

A matematika sok ember életében meghatározó. Kifejezetten gyakori jelenség, hogy sokan a televízió hangerejét is kizárólag prímszámokra állítják, mert csak úgy érzik tökéletesnek a hanghatást.
A párválasztásban is nagy hangsúlyt kaphatnak ezek a számok, sokan pozitívnak tartják, ha a választottjuk születési dátumában prímszám szerepel.
Mások félelmetesnek tartják ezeket a számokat, lásd A 23-as szám című filmet, vagy a népi mondásokat, mint a 7-en, mint a gonoszok, nem beszélve a 13-as számmal kapcsolatos félelmeket.

Telefonszámok

A születésnappal kapcsolatos elvárásokkal párhuzamosan létezik olyan is, hogy sokan a telefonszámuknak szeretnek látványos, lehetőleg szimmetrikus, vagy valamilyen jelentéssel rendelkező számsorozatot.
Többen képesek a telefonszolgáltatóknál is addig kérni az újabbnál újabb telefonszámokat, amíg az elvárásaiknak megfelelőt nem kapnak.

Beszélő nevek

Főleg a Távol-Keleten és az onnan származó emberek körében elterjedt szokás az is, hogy a nevek jelentését akkor is komolyan veszik, ha annak igazából semmi köze nincs a jelenhez.
Észak-Amerikában például kifejezetten sokan részesítik előnyben a „rich”, vagyis gazdag szót tartalmazó város- vagy városrész neveit és a név miatt választják ezeket lakóhelyüknek.

Járdák

Szintén sokakra jellemző furcsa szokása például az is, hogy a járdán sétálva nem lépnek az egyes köveket elválasztó vonalakra, mert vagy viszolyognak ettől az érzéstől, vagy valamiért úgy érzik, hogy ha mégis a vonalakra lépnek, az nem hoz nekik szerencsét.
Ha valakinél az ilyen természetű viselkedés komolyodik, akkor akár komoly fóbiává is válhat.

Sarkok

Leginkább a szerencsével hozzák összefüggésbe a sarkokat megérintő vagy kikerülő emberek az általuk végzett furcsa viselkedést.
Egyesek azt gondolják, hogy a falaknál megtalálható sarkak megérintése kötelező számukra ahhoz, hogy a komfortérzetük teljes lehessen, mások viszont úgy érzik, hogy ha túl közel mennek egy sarokhoz, esetleg hozzá is érnek véletlenül, az elszívja az energiáikat.

Sorrend

A rend az életünk fontos része, és általában kizárólag pozitív hatása van ránk. Ha azonban túlzásba visszük, akkor könnyen eluralkodhat rajtunk az a félelem, hogy néhány dolog vagy szabály nélkül már akár a biztonságérzetünket is elveszíthetjük.
Sokan ezért ragaszkodnak a logikusan egyébként nem igazolható sorrendekhez az egyes egyszerű folyamatokban.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást