Egyetem helyett fotós és videós vállakozást vitt sikerre – interjú a Photon Technologies alapítójával

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Egyetem helyett fotós és videós...

Egyetem helyett fotós és videós vállakozást vitt sikerre – interjú a Photon Technologies alapítójával

Mikor született meg a Photon ötlete, és mennyire jelentett nagy kihívást a vállalkozás kivitelezése?

Érettségi előtt (2017) kitaláltam, hogy jelentkezem egy olyan programba, ahol vállalkozói szemléletet oktatnak. Ez egy négyhónapos program volt, amit úgy kell elképzelni, mintha egy mentorokkal együttműködő startup akcelerátor volna gimiseknek. Nem konkrét ötletekkel kellett érkeznünk, hanem csapatokba tettek bennünket, ott kellett együtt dolgoznunk, és ott született meg végül a Photon ötlete is, amit később az üzleti világba is megpróbáltam átültetni. 

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem

Nem könnyű egy vállalatot elindítani, minden szakaszban más-más kihívásokkal nézünk szembe. Azonban ezeken könnyű átugrálni, ha olyan csapat és mentorok vesznek körbe, akik támogatnak, illetve ha olyan dolgokkal foglalkozhatsz nap mint nap amik érdekelnek, amire kíváncsi vagy, akkor belülről is fakad egy óriási energia. Nekem ezek megvoltak, így nem mondanám nagy kihívásnak, inkább egy izgalmas tanulási görbének.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.