Hogy mi is okozza a Föld szívverését, és egyáltalán miről van szó? Szakértők szerint a bolygón zajló villámlások különleges jelenséget hoznak létre. Másodpercenként körülbelül ötvenszer csapnak be a villámok valahová a felszínen, ez az aktivitás pedig egy alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámot hoz létre az atmoszféra körül.
A felfedezést Winfried Otto Schumannak német fizikusnak köszönhetjük, aki az 1950-es években foglalkozott a jelenséggel. Később miatta nevezték el ezt Schumann-rezonanciáknak. Ezeket a hullámokat aztán a bolygó elektromágneses mezőjével, időjárással, illetve az emberekre gyakorolt hatásával kapcsolatban is vizsgálták. Bár elsősorban a trópusi kontinenseknél jellemző, valójában a Föld teljes légkörénél észlelhető.
Vérnyomás és stressz
Számos kutatás foglalkozott már az emberi hatásokkal, és érdekes következtetésekre jutottak. Egyes felmérések szerint például a Schumann-rezonanciák összeköttetésben állnak a vérnyomásunk változásával, valamint az idegrendszerünk aktivitásával, így például azzal is, hogy mennyire vagyunk stresszesek. Olvass még a témában
Úgy vélik, hogy a rezonancia kiválthatja az emberekben a szorongást, okozhat ugrást a vérnyomásban, amiből te csak annyit érzel, hogy ok nélkül szorongás uralkodik el feletted, és őszintén fogalmad sincs, hogy miért. Sőt, úgy vélik, akár az érzelmi világunkra is kihatással lehet!

Amikor az idegrendszeredet túl sok inger éri (nem minden szabad szemmel látható ezek közül), akkor a félelem és a szorongás mértéke tovább növekedhet. Ez érzelmi feszültséget, türelmetlenséget okozhat, ami egyenes úton vezet olyan dolgokhoz is, mint a hangulatingadozások, gyakori veszekedések, amelyeket utólag te magad sem tudsz megmagyarázni.
Néha te is azt érzed, hogy minden irritál? Lehet, hogy a probléma rajtad teljesen kívülálló okokból jön létre! Ez is azt bizonyítja, mennyire fontos szerepet játszik az életünkben a bolygónk egészsége!
