A foghiány miatt bekövetkező változások
Fogeltávolítás után 3 hónapon belül a fogközöket kitöltő ínycsipke felszívódik. Hiányából fakadóan a fogak és a pótlás közötti területre könnyen bejuthat a lepedék, ezt a részt nehéz tisztítani. A nem megfelelő ápolás következtében a szuvasodás és a fogágybetegség kialakulásának fokozottabb a kockázata.
Tehát fontos szem előtt tartani, hogy az ínypapilla akkor menthető meg nagy eséllyel, ha a fogeltávolítás után közvetlenül történik az implantátum beültetése. Néhány változás, melyek lassan, de folyamatosan megmutatkoznak. Ilyen például, hogy a foghiány előtti fog hátrébb tolódik, jelentősen eltávolodik az előtte lévőtől, ez pedig azt eredményezi, hogy eltűnik a kontaktpont. Az egyre távolabb kerülő fogak közé bejuthatnak ételmaradékok, így megindulhat a fogszuvasodás, és fogágybetegségek alakulhatnak ki.
Néhány év alatt akár a túloldalon lévő fogak között is nagyobb rések jöhetnek létre, a kontaktpont rendszer fellazulása miatt. A foghiány mögött található fogak előrébb dőlnek, így pedig könnyen kialakul ínytasak is. Olvass még a témában
A szorongásod talán nem az ellenséged: a családállítás meglepő magyarázata
„Miért vagytok ilyenek…?” kérdeztem a férfiaktól és a válaszok többsége vegytiszta agresszió volt
Só a nyílt sebre vagy az első lépés a gyógyulás felé? Egy hétre újra kutya lett a házban
A Kardok Királynője: ezt üzeni a szeptemberi Tarot kártya a tiszta, fókuszált energiák mellé
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






