Egy fiatal lány története: élet az inzulinrezisztencia előtt és után
Hogyan fogadtad, amikor megtudtad, hogy IR-es vagy?
Őszintén? Káosz, felfordulás, hiszti, „én ezt nem csinálom akkor sem, nem érdekel…” Az a legbosszantóbb, hogy fogalmam sincs, mitől alakult ki nálam ez az állapot. Nagy valószínűséggel a mozgásszegény életmód és a helytelen étkezés vezetett idáig, de én még a szerencsésebbek közé sorolhatom magam… Vannak, akiknél ez a betegség csak a meddőség megállapításánál derül ki – ugyanisez az állapot meddőséghez és kettes típusú cukorbetegséghez vezethet.
Nálam még időben el lett csípve, és gyógyszeres kezelések nélkül, a diéta és életmódváltás betartásamellett kezelhető a dolog, de ha a jövőre gondolok, kicsit elszomorít, hogy életem végéig erre kell figyelnem. Ez talán még nem is lenne akkora probléma, csak az a bosszantó, hogy a környezetemben lévő emberek erről mit sem tudnak, és többségük nem is vesz róla tudomást, inkább csak valami őrült diétának tartják.
Ha társaságban vagyunk, lazán mondják, hogy egyél és igyál, egyszer nem fog ártani, csak azt nem értik és látják, hogy mennyire sok ilyen kis egyszeri alkalom adódik.
Olvass még a témában
Voltak intő jelek?
Nagyon sokféle jele lehet az inzulinrezisztenciának, gondolom minden nőnél másra lehet felfigyelni. Nálam pont egy féléves külföldi tartózkodás előtt jelentkeztek kisebb rosszullétek, szédülés, fejfájás, szomjúságérzet, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Ezek a tünetek később még jobban fokozódtak. Végül odáig fajult a dolog, hogy napi szinten megittam akár 8-10 liter folyadékot is, enni nem ettem túl sokat vagy többet az addig megszokottnál, viszont iszonyatosan meghíztam. Sose voltam egy nádszál alkat, de akkoriban mindenen túltettem, utólag visszanézve szégyellem, hogy ennyire elengedtem magam – persze ez egy ördögi kör volt, ugyanis az IR a hangulatomat is durván befolyásolta. Örülhetek, hogy olyan orvoshoz kerültem első körben, aki diagnosztizálta nálam ezt az állapotot és a kezelést is elő tudta írni
