Pia
A barátaim azt mondták, keressek magamnak egy hobbit – ami boldoggá tesz – ezért elkezdtem komolyabban inni.
Upgrade
Nem tudom, hogy a kapuzárási pánikomat a válásom triggerelte-e vagy anélkül is előjött volna, mindenesetre akkor kapott el, amikor 45 évesen egyedül maradtam. A feleségemmel mindkettőnknek volt saját lakása, a közös házat adtuk el és feleztük a pénzt. Úgy döntöttem, hogy ebből az összegből valamennyit magamra fordítok, mert tudtam, hogy ennyi idősen már nincs meg a „kisfiús bájom”, amivel egykor magamba habarítottam a nőket. (Lehet, hogy enyhén túlzok.)
Mivel mindig sportos voltam, a testemmel nem volt gond, de megcsináltattam a fogaimat és megint lett hajam, azóta is áldom a tudományt a porcelánhéjak és a hajbeültetés miatt. Végül felfogadtam egy stylistot – egy tündéri nőt – aki lecserélte a kopott ruhatáram és azt ajánlotta, hogy növesszek rövid, elegáns szakállt. A metamorfózisomnak köszönhetően lett egy csodálatos barátnőm, aki azt mondja, azért vonzódott hozzám, mert „végre látott egy férfit, akin látszott, hogy jól érzi magát a bőrében.” Olvass még a témában
„Két napi előkészület, hogy egy délutánra egyedül hagyjam a gyerekekkel” – ha a férjed azt hiszi, kiveszi a részét a házasságból, küldd el neki ezt
Miért kiált a bőröd a nyár után? Teszteld, milyen regeneráló rutinra van szükséged szeptemberben
Mi van, ha már nem motivál a cél, csak bánt, hogy nem érted még el?
Milyen hangon beszélsz magadhoz? Derítsd ki, milyen a belső kritikusod!

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






