„Azt hitte, megváltoztatom majd az életét”

„A legtöbb vendég azért érkezik hozzám, mert változást szeretne. Ezzel nincs is semmi gond. A nehezebb helyzetek akkor kezdődnek, amikor valaki úgy akar teljes átalakulást, hogy közben nem fogadja el a saját hajának adottságait” – osztja meg tapasztalatait a 36 éves Kata, aki lassan 20 éve dolgozik fodrászként.
„Egyszer egy nő jött hozzám azzal, hogy teljesen tönkrement a haja, és sürgősen segítségre van szüksége. Azt mondta, töredezik, száraz, kezelhetetlen, és bármit próbál, semmi nem használ. Amikor megnéztem a haját, láttam, hogy valóban sérült, de nem olyan mértékben, ahogy ő leírta. Beszélgetés közben derült ki, hogy szinte minden héten más termékkel próbálkozott, gyakran vasalta magas hőfokon, és otthon többször is festette.”
Kata eleinte még örült is, hiszen úgy gondolta, jó hírekkel tud szolgálni: a vendég haja egyáltalán nincs olyan rossz állapotban, és a megfelelő kezeléssel és egy kis türelemmel rövid időn belül helyrehozható lesz. Olvass még a témában
„Szeretném, ha tudnád, hogy a férjemmel találkozgatsz” – 3 nő, aki utólag jött rá, hogy szerető státuszba került
Ezt hozza 2026. szeptember 8. a numerológia szerint: lezárás és elengedés
Libabőrös lettem, amikor a kislányom elmesélte, hogy előző életében ő volt az anyukám
Ezt hozza 2026. szeptember 4. a numerológia szerint: kaland és változás
„Javasoltam neki egy kímélőbb kezelést és egy fokozatos változtatást. Ő viszont azonnal hosszú, világos hajat akart. Elmagyaráztam, hogy ezt a haja állapota miatt nem lehet biztonságosan megcsinálni egy alkalom alatt. Ekkor nagyon meglepődött, és azt mondta: »De én úgy jöttem ide, hogy maga majd megjavítja.«”
„Akkor értettem meg, hogy sokan nem fodrászt keresnek, hanem valakit, aki egyetlen alkalom alatt eltünteti az elmúlt évek kárait. Pedig a hajnak is ugyanúgy idő kell a változáshoz, mint bárminek az életben.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






