Túrázni azért járunk, hogy kikapcsolódjunk, de az alábbi tíz esetben felkavaró élmény lett a kirándulás.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/10 Lábak
Nagy túrázó vagyok, sok elhullott állatot láttam már. Egyszer azonban egy egészen furcsa tetemet találtam az erdőben. Egy szarvas volt, szinte már csak csontváz, de még összetartotta a bőre. Az agancsánál fogva lógott a fán - mintha ugráskor beakadt volna - és nem négy, hanem hat lába volt. Először azt hittem, vemhes volt és a meg nem született borjú patáit látom, de nem. Egy kifejlett szarvas volt, hat lábbal.
2/10 Pőrén
Egy sziklás hegyen belefutottam egy öreg, teljesen meztelen túrázóba. A bácsi nagyon kedves volt és kedélyesen elcsevegtünk pár percig, de minden kérdésem ignorálta, ami hiányos öltözetére vonatkozott. Csak bakancs volt rajta (zoknival) és egy kalap, semmi más.
Találtunk az erdőben egy régi hűtőszekrényt. Kinyitottuk és egyből öklendezni kezdtünk: nejlonzacskókban rothadó hússal volt tele. Nagybátyám erdész, ezért szóltam neki és a rendőrség megállapította, hogy emberi maradványok voltak bezacskózva.