Azt minden nő tudja, hogy a várandósság fájdalmakkal jár, ám az igazi tetőpont mégis csak maga a szülés, amit persze határtalan boldogság követ. Sokan félnek ettől a nehézségekkel járó folyamattól, mások inkább úgy állnak hozzá, hogy szükséges rossz. De azért azt mindenkinek tudnia kell, milyen fájásokra kell számítani a várandósság folyamán és a szülőszobán.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Korai fájások
A korai fájások a görcsökhöz hasonlítanak, és akkor jelentkeznek, amikor a baba még nem kész rá, hogy megszülessen, ám mégis valamilyen probléma adódott odabenn, amit ily módon próbál meg jelezni a szervezet. Az idő előtti fájásokkal mindenképpen orvoshoz kell fordulni, kiemelten akkor, ha vérzés is társul a pocak megkeményedéséhez, ugyanis a kezeletlen probléma a babának és a mamának is egyaránt komoly panaszokat okozhat, sajnos akár vetélést, koraszülést is. Korai fájások esetén előfordul, hogy ágynyugalmat javasolnak a kismamának, esetleg – a hátralévő időtartamtól és a probléma mértékétől függően– akár az is lehet, hogy a szülésig benn kell maradnia a kórházban.