Sokan úgy gondolják, hogy a szeretet kötelességgé teszi a megbocsátást – bármit is tett a másik. De vajon valóban ez a megbocsátás igazi értelme, vagy inkább önmagunk feladása?
Volt egy barátságom, ami évekig tartott, és amiben ugyanaz a minta ismétlődött újra és újra. A barátnőm mindig akkor tűnt el az életemből, amikor a legjobban ment neki, aztán pontosan akkor bukkant fel újra, amikor összeomlott valami a sajátjában. Minden alkalommal megbocsátottam neki, mert szerettem, mert évek óta ismertük egymást, mert azt hittem, ez a barátság ára. Csak jóval később jöttem rá, hogy amit én megbocsátásnak hívtam, valójában inkább önmagam feladása volt.
„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
Ez a fajta helyzet szinte mindenkinek ismerős, ha nem is pontosan ugyanígy. Egy partner, aki újra és újra ugyanazt az ígéretet szegi meg. Egy szülő, aki mindig ugyanúgy bánt meg valakit, aztán ugyanazokkal a szavakkal kér bocsánatot. Egy testvér, aki mindig arra számít, hogy a család vér szerinti köteléke automatikusan felold mindent, amit tesz.
