Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ezeket tanulod meg az első komoly...

Ezeket tanulod meg az első komoly szakításod után

🎥 Így szeretnek valójában a levegő csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

Megtanulod, hogy nem tart örökké

Az első szerelemről mindenki azt gondolja, hogy az örökké fog tartani sőt, egyenesen megsértődünk, ha valaki azt mondja, hogy ez nem igaz. Jogos a sértődés, hiszen az ekkor érzett érzelmek nagyon intenzívek, és senkitől sem szép dolog az alábecsülésük.

Ami viszont biztos, hogy az első szerelmek csak igazán kivételes esetekben nem érnek véget – de ez persze csak utólag lesz világos mindenki számára. Az első szerelmet a legtöbbször nem a saját vágyaink és igényeink, hanem a társadalmi elvárások formálják, emiatt pedig óhatatlan, hogy záros időn belül véget érjenek.

Ez akkor és ott iszonyúan fájdalmas, hiszen nem csak a párkapcsolatnak, hanem az idilli tündérmesének is vége szakad. Öröm az ürömben, hogy ebből is sokat tanulhatsz. Azzal, hogy tisztába kerülsz a dolgok, a párkapcsolatok múlandóságával, nagyobb esély van rá, hogy higgadtabban, meggondoltabban kezeled a soron következő szerelmeket. Lehet, hogy óvatosabb leszel, ami akár feszélyezhet is kicsit, de egyáltalán nem baj, ha nem szavazol mindenkinek feltétlen bizalmat néhány szép szó után.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.