Az őszben talán az az egyik legüdítőbb dolog, hogy ilyenkor alaposan megújíthatjuk a ruhatárunkat, és előkerülhetnek azok a korábban félretett darabok is, amik jó fél évet szunnyadtak a gardróbban. Lássuk, idén milyen átmeneti kabátokat érdemes elővenned a szekrényedből, illetve milyen újdonságokat lesz ajánlatos beszerezned!
Ami egészen biztos az idei szezont illetően, hogy a derékhangsúlyos darabok továbbra is központi szerepet kapnak. Igazából talán sosem megy ki ez a megoldás a divatból, hiszen a derék hangsúlyozása mindig segít a homokóra alkat elérésében, ráadásul nőiessé, arányossá teszi a testet. Az átmeneti szezonban persze érdemesebb vékonyabb anyagú, derékövvel, vagy húzással rendelkező kabátot keresned, a vastagabb szövetkabátokat jobb, ha a hidegebb napokra tartogatod. A választék most tényleg bőséges, és a hosszal is tudsz majd variálni, ugyanis a térd fölé érő fazonok éppúgy divatosak, mint az egészen rövidek.