Sok országban a hidzsáb viselete még mindig elvárt dolog. Ez ellen vette fel a harcot egy Londonban élő újságírónő, a kendőzetlen nők fényképei pedig pillanatok alatt az elnyomás elleni küzdelem, az esélyegyenlőség és a szabad akarat szimbólumai lettek.
Mi az a hidzsáb?
A hidzsáb szóval a nyugati országokban jellemzően a kendőt illetik, amivel az arab országok nőinek le kell takarniuk a fejüket, ha az utcára lépnek, vagy idegenekkel találkoznak. Magában az iszlám nyelvben a hidzsáb szónak összetettebb jelentése van, szerénységet, erkölcsösséget jelent, és ez szorosan összefügg a ruhadarab viselésével: sok országban máig úgy hiszik, hogy a nő, aki nem viseli a Próféta által a nőknek kijelölt kendőt, az feslett, romlott, megbízhatatlan, morálisan mekérdőjelezhető.
2013-ban készült egy felmérés, melyben különböző iszlám országok férfiúit kérdezték arról, szerintük hogyan kell felöltöznie egy nőnek, amikor az utcára lép. A választható ábrák között a teljes testet, még a szemet is eltakaró kendőtől a fedetlen főig hat különböző szintből választhattak a megkérdezettek. Olvass még a témában
Masih Alinejad – Fotó: npr.org
A legliberálisabbnak Libanon bizonyult, azonban még itt is csak a férfiak 49%-a, tehát kevesebb mint fele tartotta kívánatosnak a fedetlen főt, míg az arcot szabadon hagyó, de a nyakat, a hajat és a füleket teljesen elfedő kendőt Tunéziában 57, Egyiptomban 52, Törökországban 46% tartotta megfelelőnek. A felmérés szerint Szaúd-Arábiában a legrosszabb a helyzet, ahol a teljes testet, hálóval még a szemek vonalát is elfedő öltözetet a férfiak 11%-a tartotta helyesnek és követendőnek, 63% szerint pedig az éppen csak a szemeket szabadon hagyó fekete lepel a megfelelő viselet egy nő számára.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





