Képzeld el azt a péntek estét, amikor egy hosszú, fárasztó munkahét után legszívesebben csak bekuckóznál a takaród alá egy jó könyvvel, de a barátnődnek szülinapja van. Ez nem egy lemondható esemény, úgyhogy megrázod magad, félreteszed a pihentető énidőt, átcsoportosítod az energiáidat, mert szereted őt, és ott akarsz lenni a fontos pillanatában.
Gyanús, hogy egész délután nem írt rád és a telefont se vette fel, de már megszoktad, hogy folyton másutt jár, mint a készüléke, ami nem is csoda, hiszen komoly pozícióban dolgozik, ráadásul háromgyerekes anyuka. Te tartod magadat a megbeszéltekhez, az egész családot puccba vágod és elindultok a lefoglalt helyre, majd biztos ott találkoztok. Amint kezetekbe nyomják az itallapot, hirtelen jön az üzenet: rengeteget fognak késni, mert elhúzódott az otthoni ünneplés, de hát ugye biztosan megérted, neki ez fontos.
Ebben a pillanatban valami megreped benned, és miközben a modern pszichológia szlogenjei visszhangoznak a fejedben, óhatatlanul felteszed magadnak a kérdést: miért a mi rovásunkra történik mindez? Ma mindenhonnan azt halljuk, hogy húzzuk meg a határainkat, mondjunk nemet, és ami kicsit is kényelmetlen, azt bélyegezzük toxikusnak és zárjuk ki az életünkből. A pszichológiai tudatosság forradalmát éljük, ami alapvetően egy csodálatos dolog, hiszen szép lassan megtanulunk nemet mondani a kiégésre és a nyers kihasználásra. Olvass még a témában
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
Ezt jelentik álmainkban a különböző otthonok – Te melyiket szoktad látni?
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Aki érti a működésed, tudja, hogyan szárnyalj – amikor a tanár több mint oktató
De vajon mi történik akkor, ha a társadalomban mindenki egyszerre lép hátra kettőt, mereven keresztbe fonja a karját, és büszkén kijelenti, hogy neki ez vagy az már egyszerűen nem fér bele?
A gyógyító szándékú cél észrevétlenül elcsúszott az utóbbi években
A személyes határok kijelölése eredetileg arról szólt, hogy megvédjük a saját belső békénket a valódi visszaélésektől, nem pedig arról, hogy teljesen mentesítjük magunkat az élet természetes kényelmetlenségeitől.
Eljutottunk egy olyan pontra, ahol a legkisebb kompromisszum, a minimális rugalmasság vagy akár egy másik ember rossz napja is gyakran súlyos határsértésnek minősül.
Bezárkóztunk egy kényelmes kis pszichobuborékba, ahol a saját „érzelmi komfortszintünk” fenntartása lett a legfőbb morális parancsunk. Ha valami picit több erőfeszítést igényel, ha a másik ember szükségletei keresztezik a mi pillanatnyi kényelmünket, hajlamosak vagyunk azonnal rásütni a bélyeget: „ez nekem már túl sok”. Ez a fajta túltolt individualizmus azonban lassan, de biztosan megmérgezi a mindennapjainkat.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
