Talán most is azt látod, hogy körülötted mindenki az újévi bulira készül. Szervezkednek, ruhát választanak, pezsgőt vesznek, visszaszámolnak. Mintha mindenki tudná, hol a helye ezen az estén. És közben lehet, hogy benned valami egészen más zajlik. Egy furcsa, nehezen megfogható érzés. Mintha nem lennél hangulatban, mintha kilógnál ebből az egészből, és emiatt kicsit rosszul is éreznéd magad, de hidd el, ezzel egyáltalán nem vagy egyedül.
A szilveszternek van egy sajátos súlya. Nem csak egy este, hanem egy zárás. Egy pont a mondat végén, amit egész évben írtunk, néha lendületesen, néha csak vonszolva magunkat előre. Ilyenkor akaratlanul is visszanézünk. Nem feltétlenül tudatosan, nem listákat írva, csak hagyjuk, hogy az érzések jöjjenek. Felvillannak pillanatok, emberek, döntések. Olyan dolgok is, amiket év közben sikerült félretenni, most viszont csendben előjönnek. Miközben minden arról szól, hogy „most kell boldognak lenni”, benned talán inkább fáradtság van. Vagy hiány. Vagy csak egy halk kérdés: tényleg itt tartok?
És ez az érzés szilveszterkor valahogy hangosabb. Nem azért, mert baj van veled, hanem mert ilyenkor nincs annyi zaj, ami elnyomná azt, ami belül van. Olvass még a témában
A magány ilyenkor sokszor nem is konkrét egyedüllét. Nem arról szól, hogy fizikailag egyedül vagy-e. Inkább arról az érzésről, hogy nem ugyanott vagy, mint mások.
Hogy mást élsz meg, más tempóban, más hangulattal. Ez könnyen hozza magával azt a gondolatot, hogy veled valami nincs rendben. Pedig lehet, hogy csak mélyebben kapcsolódsz ahhoz, ami benned történik.
Az év vége érzelmileg kimerítő. Egy csomó mindent cipeltünk hónapokon át. Kimondatlan mondatokat, félbehagyott történeteket és meg nem gyászolt veszteségeket. Olyan dolgokat is, amikhez egyszerűen nem volt időnk vagy erőnk. Szilveszterkor pedig megáll az idő egy pillanatra, és ezek az érzések teret kapnak. Nem azért, hogy elrontsák az estét, hanem mert végre lehetnek. Ha most nem érzed magad ünneplősnek, az nem kudarc. Nem azt jelenti, hogy elrontottad az évet, vagy hogy lemaradtál valamiről. Lehet, hogy ez az est inkább arról szól, hogy csendben lezársz valamit. Hogy elfáradtál. Hogy túléltél dolgokat. És ez önmagában is elég.
Hogyan lehet elfogadni ezt az érzést?
Talán az első lépés az, hogy nem próbálod meg azonnal elnyomni. Nem mondod magadnak, hogy „össze kellene szednem magam”, vagy hogy „örülhetnék, másnak rosszabb”. Ezek a mondatok ritkán segítenek. Inkább csak elhalkítják azt, ami amúgy figyelmet kérne. Megengedheted magadnak, hogy most nem vagy jól. Hogy ez az este nem a pezsgőről szól, hanem a levegővételről. Arról, hogy egy kicsit megállsz. Lehet, hogy jól esik egyedül lenni. Vagy épp valakivel beszélni, de nem felszínes dolgokról. Lehet, hogy semmi különösre nincs szükséged, csak arra, hogy ne ítéld el magad azért, amit érzel.
Nem kell megoldani ezt az érzést. Nem kell nevet adni neki, és nem kell elűzni sem. Elég, ha ott vagy vele. Ha azt mondod magadnak: most ez van. És furcsa módon ettől sokszor már egy kicsit könnyebb lesz. Nem kell ugyanúgy érezned, mint mások. Nem kell megfelelned egy kollektív hangulatnak, egy elképzelt elvárásnak arról, milyennek „kellene” lennie egy szilveszternek. Elég, ha megengeded magadnak azt, ami most van. Mert az érzéseid nem rosszak, nem túl sokak, nem helytelenek. Csak valódiak.
