A közösségi médiában mosolygó babák, meghitt pillanatok és tökéletesnek tűnő családi jelenetek erősítik azt a kimondott vagy kimondatlan elvárást, hogy az anyaság egy olyan életfeladat, aminek minden pillanatát élvezni kell – és élvezni kell már az első pillanattól kezdve. A valóság azonban sokkal árnyaltabb. Vannak nők, akikben az anyaság nem, vagy nem azonnal hozza el a beteljesülést, sőt, időnként kifejezetten idegennek, nehéznek vagy nyomasztónak érzik.
Ebben a cikkben három nő mesél arról, hogyan élték meg azt az időszakot, amikor nem merték kimondani: nem érzik jól magukat az anyaságban.
„Azt hittem, velem van a baj” – Anna, 34 éves
Anna első gyermeke születése után hónapokig úgy érezte, mintha egy idegen életbe csöppent volna. Olvass még a témában
„Nemcsak a feleségem, a lányom is meggyűlölt” – Férfiak történetei a félrelépés váratlan következményeiről
Csillagjegyéből kiderül, mi veszélyezteti a kapcsolatotokat
Ezért ne becsüld alá a családi és baráti fotók erejét az otthonodban
Milyen hatással vannak mások az aurádra? A csoportaura fontossága
„Mindenki azt mondta, hogy ez lesz életem legszebb időszaka. Én meg közben csak azt éreztem, hogy folyamatosan túlélő üzemmódban vagyok. Nem volt rossz anyának lennem, csak nem éreztem azt sem, hogy én ezt élvezem. És ettől borzasztó bűntudatom lett.”
Anna elmondása szerint sokáig nem mert erről beszélni, még a párjának sem.
„Azt hittem, ha kimondom, hogy nem élvezem kifejezetten a gyerekünk gondozását, akkor az azt jelenti, hogy nem vagyok alkalmas anyának. Inkább eljátszottam, hogy minden rendben van. Mosolyogtam, amikor jöttek a látogatók, közben pedig belül teljesen kimerült voltam.”
Az áttörést az hozta, amikor egy barátnője őszintén beszélt a saját nehézségeiről.
„Akkor döbbentem rá, hogy nem vagyok egyedül. És idővel megérkezett a felismerés is, hogy az, hogy nehéz nekem, nem jelenti azt, hogy rossz anya vagyok.”
