🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 Sarki fény Magyarországon
Az északi népek a csípős hidegért talán kárpótlásul kapták a sarki fény látványát, de ha csak nagyon ritkán is, de Magyarországon is van, amikor észlelhető a sarki fény.
Ehhez azonban nagyon sok szerencsés tényezőnek kell együttállnia.
Egyfelől, nagyobb napkitürésre, mágneses viharra van szükség, ekkor ugyanis megváltozik a magnetoszféra szerkezete, és a sarki fény alacsonyabb szélességi fokokon is érzékelhető lesz, így akár Magyarországról is látható.
Feltéve persze, hogy tiszta az ég, és kellő távolságban vagyunk a fényszennyezettségtől.
5/5 Az űrből is gyönyörű
A NASA kutatói is szívesen fotózzák a sarki fényt, nem véletlenül: a 80-1000 kilométeres magasságban észlelhető jelenség felülről nézve is lélegzetelállító, egy-egy jól sikerült fotót pedig több millióan látnak az interneten, így ez a NASA egy sokak által jól ismert tevékenysége.
A műholdfelvételekből az is kiderült, hogy összefüggés van az északi és a déli fényjelenségek között, illetve hogy a sarki fény egyfajta gyűrűként veszi körbe a mágneses pólust.
A mesés fényjelenség egyébként nem földi sajátosság, más mágneses bolygókon is előfordul, azonban csak itt, a Földön van közönsége is a fények játékának.