Úgy érzed párod sokszor hangulatingadozással, kiszámíthatatlan reakciókkal, ingerlékenységgel, hirtelen bekövetkezendő motiválatlansággal küzd? A pszichológus segít megérteni és kezelni a helyzetet.
Egy érzelmi szempontból instabil személy legtöbbször hangulatingadozással küzd, nehezen érthető, követhető, reakciói kiszámíthatatlanok. Előfordul, hogy látszólag minden ok nélkül lehangolttá, motiválatlanná válik, vagy épp indulatos, dühös lesz, esetleg teljesen bezár, elzárkózik. És míg van, akinél ez csak pillanatnyi állapot, mert épp egy trauma, nagyobb stresszhelyzet hozta ki belőle ezt a bizonyos hangulatingadozást, másoknál akár ez állandó is lehet.
Román Boglárka, pszichológus, pár-, és családterapeuta szerint sok dologtól kialakulhat egy ilyen trauma: érzelmileg nem biztonságos gyermekkor, családi háttér, korai szeparációs élmények, kiszámíthatatlan, labilis szülői viselkedés, tartós távollétek, elhanyagolás, bántalmazás, megalázás, megszégyenítés és egyéb traumatikus élmények. A pszichológus azt mondja, egy ilyen környezetben felcseperedő gyermek gyakran állandó készenléti állapotban érezheti magát.
Szorong, elfojtja nehézségeit, hárít, csak igyekszik túlélni. Ezek mind-mind közrejátszhatnak egy belső bizonytalanságban, ez az eszköztelenség pedig minden ok nélkül lehangolttá, motiválatlanná, akár indulatossá vagy dühössé tehet. Alapját képezi az érzelmi labilitásnak, amely, ha nincs kezelve, feloldva, egész életünket megkeserítheti.
Ha a másiknál rendszeresen észreveszünk, akár pillanatok alatt bekövetkező kiüresedést, hirtelen, intenzív haragot, megközelíthetetlenséget, elzárkózást, kezdjük el figyelni, mert lehet, hogy bizony szerelmünk is az érzelmileg instabil állapotoktól szenved. Előfordul, hogy a pár másik tagja ilyenkor visszavonul és inkább a másikra hagyja a helyzetet, de ez nem jó taktika. Hosszú távon ezzel csak teret engedünk a másik hangulatingadozásainak, holott ezeket inkább csökkenteni, feloldani kellene.
Dühkitörések, érzelmi zsarolások, túldramatizálás, projektálás, hirtelen hangulatingadozás, az empátia hiánya – ezek mind, mind az érzelmileg instabil ember eszközei. Hozzátartozóként olykor kilátástalanságot, reménytelenséget érezhetünk a helyzetek kapcsán. Azt viszont fontos tudni, hogy legtöbbször az indulatok hátterében sérülékenység áll, amely egy önismereti munka során átkeretezhető, kezelhető.
„Nagyon valószínű, hogy a személyt körülvevőkön kívül ő is szenved önmagától.” – kezd bele Boglárka.
„Ha pedig a szenvedés nyomása megnő, jó esetben megnő a változtatásra való igény is és megszületik a belátás is! Ilyenkor pedig érdemes egy önismereti munkába kezdeni, hiszen a berögzült minták, gyerekkori önkéntes mechanizmusaink így tudnak igazán feloldódni, változni.”
5 tanács a pszichológustól, amit érdemes alkalmazni ezekben a helyzetekben:
Megmenteni, megváltoztatni nem tudjuk azt, aki nem akarja.
Ha a társunk nem jutott el a belátásig, az önreflexióig, a változtatás folyamata megakad. Megoldást jelenthet, ha a pár együtt kezd konzultációs folyamatba, a problémára közös projektként, kihívásként tekintenek, melyhez mindketten kellenek.
Próbáljuk meg szétválasztani a tényeket és az érzéseket.
Sokszor ezekben az esetekben nem az a fontos, hogy megnyerjünk egy verbális csatát, hanem hogy az instabil személy érzelmi szempontból stabilizálódhasson. Ezután kerülhet sor arra, hogy tiszta fejjel lehessen tárgyalni.
Próbáljuk megőrizni tiszta fejünket.
Meg kell tanulnunk elválasztani, ami ténylegesen nekünk és rólunk szól, attól, ami az érzelmileg instabil személyt önmagában zavarhatja és ránk vetítheti.
Igyekezzünk meghúzni a határainkat.
Ha eluralkodnak az indulatok, kérjünk időt. Jelezzük, ami rosszul esik.
Attól azonban, hogy mi megtanuljuk kezelni a helyzetet, csak a felületen és ideig óráig segíthetünk ezen. A partnerünk állapota nagymértékben nem fog változni, hisz a változáshoz igazán ő maga szükséges, de a két fél együttes munkája sikert és eredményt hozhat.
„Munkám során szeretem azt a képet használni, hogy egy párkapcsolatban ketten ülünk egy csónakban -mondja a szakember. Azaz, ketten felelünk a kialakult helyzetekért és azok feloldásáért is. Ha mindketten egyfelé evezünk, a csónakunk előre halad. Ha ketten kétfelé evezünk, nem hangoljuk össze magunkat a másikkal, vagy ha úgy érezzük, egyedül evezünk, a csónak elakad és nem halad előre és minden bizonnyal elfáradunk. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést és meghozni a döntést, milyen csónakban ülünk és merre evezünk.”
Román Boglárka szerint fontos tudatosítani a partnerben, hogy önismereti folyamat nélkül a megküzdési mechanizmusaink, a védekezési mechanizmusaink, automatizmusaink, sémáink, mintázataink a tudattalan tartományban maradnak, így valódi döntést nem is hozhatunk róluk, csak folyton újra teremtjük és ismételjük a szituációkat. Úgy tudunk változtatni, ha már a helyzet mögé nézünk, és észleljük, hogy nem jó a saját bőrünkben lenni, szenvedünk mi is, a környezetünk is. Így tudatosíthatjuk, hogy változást szeretnénk elérni. És lépéseket is teszünk érte!