Egy kis lakást nem könnyű berendezni úgy, hogy mindennek legyen benne hely, de nem lehetetlen, ha azt tartjuk szem előtt, hogy nem tartunk felesleges holmikat az otthonunkban. Vannak tárgyaink, bútoraink, amikkel együtt nőttünk fel, vagy csak egyszerűen megszoktunk őket, de egy pici helyen bizony szelektálnunk kell. Ha már sikerült megszabadulni a kisebb dolgoktól, amikre nincs szükségünk – mint például tizenöt darab bögre, vagy nyolc ugyanolyan kék farmer – akkor következhetnek a nagyobb berendezések, hiszen a kevesebb holmihoz kevesebb bútor is elég.
Mikor a felesleges bútorok kikerülnek a helységből, a lakás szinte fellélegzik és egyből nem is tűnik olyan kicsinek a garzon. Segítünk a döntésben, ugyanis az alábbi öt bútordarabra nincs szükséged, ha kis lakásban élsz.
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Milyen partner illik hozzád a születési hónapod szerint?
1/5 Terjedelmes dohányzóasztal
Sokan szeretik a nagy, széles dohányzó asztalokat, amik mutatósak is, de csak egy nagyobb térben. Azonban valóban szükségünk van egy ekkora területre, ahova szinte csak poharakat pakolunk?
Egy – vagy akár több – kisebb asztalkával is be lehet érni, hiszen a poharakon kívül csak a pattogatott kukoricás tálat vagy egy kis asztali dekorációt szoktunk tárolni rajta.
Válassz egymásba rakható kis asztalkákat, amiket nagyobb vendégség esetén jobban kihasználhatsz.
2/5 Éjjeliszekrény
Ha hálószobád keskeny, vagy egyszobás a lakás és a nappalid egyben a háló is, akkor felesleges egy méretes éjjeliszekrény.
Szerelj fel polcokat, vagy a már említett összerakató kisebb dohányzóasztal-családból tegyél egyet az ágy mellé.
Egy kis felületen is van hely egy könyvnek, telefonnak és lámpának, másra pedig nincs is szükségünk egy éjjeliszekrényen. Egy csiptetős lámpa a polcon is elfér, sőt, egy kis dekorációnak, vagy növénynek is marad rajta hely.
A nagy, böhöm média tároló bútorok sok helyet elvesznek egy amúgy is kicsi nappaliból. A legegyszerűbb és egyben legelegánsabb megoldás mindig az, ha a televíziót a falra szereljük.
Így könnyed, légies hatást kelt és nem foglal el értékes helyet a padlón.
Szerencsére ma már olyan időket élünk, hogy nem kell videokazetták vagy dvd-k garmadáit tárolnunk, így a falra szerelt tv alatt értékes tárolóhelyet nyerhetünk.