Amikor önmagunkba tekintünk, az elmén túli csendes világban lényünk szabadon érvényesülhet, az illúzió után láthatóvá válik a valódi, megszabadulunk személyiségünktől, és elkezdünk élni. Osho Túl az elme határain (Leela Alapítvány, 1997.) című könyvéből idézünk.
A hamis és a valódi
„Az ego egy olyan jelenség, amely a másokkal való együttélés melléktermékeként jön létre, növekszik. Ha egy gyermek teljesen egyedül élne, sosem lenne egója.
De ez nem segítene. Olyan maradna, mint egy állat. Ez nem azt jelenti, hogy így megismerhetné az igazi önmagát, nem.
Az igazit csak a hamison keresztül lehet megismerni, ezért az egóra szükség van. Ám túl kell rajta lépni. Ez elkerülhetetlen. A valódit csak az illúzión keresztül lehet megismerni.
Az igazságot nem ismerheted meg közvetlenül. Először meg kell ismerned azt, ami nem igaz. Először a hamissal kell találkoznod.
Azon a találkozáson keresztül leszel képes megismerni az igazságot. Ha tudod a hamisról, hogy hamis, akkor feldereng számodra az igazság.”
Az ego és az én
„Az ego a te hamis elképzelésed arról, hogy ki vagy; csupán az elme tákolmánya.
Ez a te saját, elme-gyártotta koncepciód, azonban ennek semmi kapcsolata nincs a valósággal.
A világban tökéletesen megfelel, mert ott más egókkal állsz kapcsolatban. Abban a pillanatban, hogy túljutsz az elméden, túljutsz az egódon is, és hirtelen felismered, hogy nem az vagy, aminek mindig is hitted magadat ‒ felismered, hogy a valóságod teljesen más, az nem a testedből és az elmédből áll, és ténylegesen nincs rá szó, amivel kifejezheted.”
„Kezdj el élni!”
„Az emberek teljesen elfelejtettek élni. Kinek van erre ideje? Mindenki idomít valakit.
És úgy tűnik, hogy soha senki nem elégedett.
Ha élni akarsz, egy dolgot meg kell tanulnod: fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, és fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy.
Kezdj el élni! Ne egy jövőbeli életre készülj!
A világ összes szenvedése amiatt van, mert az emberek teljesen elfelejtettek élni. Olyan tevékenységgel kötik le magukat, aminek semmi köze nincs az élethez.”
Személyiség és szabadságvesztés
„… a személyiség úgy működik, mint egy szabadságvesztés. Azt mondod nekem, hogy fejleszteni akarod ezt a személyiséget ‒ a saját ellenséged vagy?
Azonban nemcsak te vagy így. A világon emberek milliói csak a személyiségüket ismerik; nem tudják, hogy van más is, mint a személyiség.
Teljesen elfelejtették önmagukat, és még azt is elfelejtették, hogyan lehetnek kapcsolatban önmagukkal.
Mindannyian színészekké váltak, képmutatókká. Az életük annyira kettészakadt, hogy ezzel sosem tudnak megbékélni.
Az igazi természetük újra és újra érvényesülni akar, nem hagyja őket békén, és az úgynevezett személyiségük továbbra is el fogja nyomni, még mélyebbre kényszerítve a tudatalattijukba.”
Hazaérkezés
„Hirtelen egy új, teljesen friss megnyílás ‒ egy bizonyos módon, te eltűnsz.
Egy bizonyos módon, valódi lényegednek először van alkalma arra, hogy teljes szépségében, teljes ragyogásában megnyilvánuljon.
Ez a megvilágosodás. Ez egy negatív folyamat: érvényteleníted az egót, a pszichológiait; érvényesíted az ént, a spirituálisat. Addig folytatod, amíg semmi nem marad, amit érvényteleníthetnél, és akkor megtörténik…
És hirtelen hazaérkezel ‒ azzal a meglepő felfedezéssel, hogy sohasem voltál távol az otthonodtól; mindig is otthon voltál, azonban a tekinteted különböző dolgokra irányult.
Ezek most mind eltűnnek. Csak a tanúság, a tiszta tudatosság maradt.
Ez a tanúság a vége az összes szenvedésednek és összes poklodnak. Ez a kezdete az arany kapunak is ‒ az ajtók első alkalommal vannak nyitva.”
