Ismerős az a helyzet, amikor egy tízperces e-mail megírása órákba telik és a „ma végre rendbe teszem a szekrényt” projektből kéthetes logisztikai rémálom lesz? Ha igen, akkor üdv a klubban – én is hosszú évekig túlgondoltam mindent. Nemcsak a feladataimat, hanem mások „valószínűsíthető” érzelmeit, a saját szavaim következményeit is. Aztán rengeteg önmunka után sikerült minimalizálnom ezt a hajlamot… talán kicsit túlságosan is, mert most már inkább az arany középutat keresem.
De miért döntünk a legegyszerűbb dolgokban is ilyen nehezen? Az én tapasztalatom az, hogy sokszor azért ülünk egy feladaton sokkal tovább, mint kellene, mert már az első próbálkozásnál tökéletességet várunk el magunktól. Egyből a legjobbak akarunk lenni mindenben – mintha az első sütésünknél rögtön cukrászversenyt kellene nyerni vagy mintha az első jógaórán kötelező lenne spárgába ereszkedni.
A „majd ha tökéletes lesz” hozzáállás viszont megbénít és ahelyett, hogy előre lépnél, a startvonalon toporogsz.
Olvass még a témában
Pedig olyan egyszerű és kézenfekvő lenne, ha minden próbálkozásunkra ideiglenes megoldásként tekintenénk! Ha átmenetileg beérnénk a kevésbé tökéletessel, az máris egy lépés lenne előre. Közben bármikor finomíthatnánk, de legalább haladnánk…
Engedd el a bonyolító tényező(ke)t!
Gyakran azért nem jutunk egyről a kettőre, mert ragaszkodunk egy olyan apró részlethez, ami valójában nem is annyira fontos. Képzeld el, hogy utazást szervezel és órákig keresed azt a szállodát, ami megfelel minden kívánalmadnak: egyszerre legyen tengerparti, legyen benne panorámás jakuzzi, és az étterem kínáljon gluténmentes fogásokat minden étkezésre. Talán megtalálod a tökéletest, de előfordulhat, hogy nem fog tetszeni az ára és végül úgy döntesz, hogy inkább el sem mész nyaralni…
Lehet, hogy a tökéletes kombináció nem létezik? Viszont ha elengeded a jakuzzit vagy beéred egy utcával beljebbi szállással is, akkor pillanatok alatt találsz egy szuper helyet. Ez a gondolkodásmenet nemcsak a nagyobb döntésekben, hanem az egészen kicsikben is működik!
