A terapeutám szerint életközepi válságom van, de lehet, hogy csak most lett elegem mindenből.
Közel a harminchéthez éppen azon a különös mezsgyén egyensúlyozok, ahol a fiatalos lendület már nem visz el zsigerből a nap végéig, és ahol sokkal többet foglalkoztat az a belső morajlás, amit eddig sikerült elnyomnom.
A szakember, akihez járok, határozottan kijelentette, hogy egy klasszikus életközepi krízist vázoltam fel számára, én viszont egyre inkább gyanakszom, hogy ez a diagnózis „túl kényelmes”. Arra jutottam, hogy nem a válság talált meg, hanem egyszerűen most telt be a pohár, és mostanra fogyott el a végtelennek hitt türelmem és kitartásom. Olvass még a témában
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért
Ezt hozza 2026. szeptember 20. a numerológia szerint: önkifejezés és öröm
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
Sosem mondtam el a szüleimnek, hogy évekig titokban terápiába jártam miattuk
Amikor a stabilitás válik fojtogatóvá
A külső szemlélő számára az életem kerek egész, egy jól felépített vár, ahol minden bástya a helyén van. Ezzel nehezen is tudok vitatkozni. Tizenhét éve élek ugyanazzal a férfival, aki a mai napig a legfőbb szövetségesem és a nyugalom szigete az életemben. Itt van a tízéves lányunk is, aki éppen most kezdi felfedezni a saját hangját, és miközben a határait feszegeti, óhatatlanul az én türelmemet is próbára teszi – mégis ő nekünk a tökéletes gyermek.
De valami megváltozott. A megszokott mozdulatok, a reggeli kávé és az esti rutinkérdések biztonságos hálója mögött valami visszavonhatatlanul elcsendesedett bennem. Hiányzik az a belső vibrálás, az a hajtóerő, ami régen minden nehézségen átlendített. Talán a munka volt az, ami felemésztette ezt a tüzet, hiszen vállalkozóként mindig is egymagam feleltem mindenért, és nemritkán négy-öt különböző beosztásban kellett helyt állnom. Ez a fajta állandó készenlét és a saját magam felé támasztott kíméletlen elvárások lassan, de biztosan kifejtették a hatásukat.
Ebben az egyébként is törékeny állapotban ért a veszteség, ami talán az utolsó lökést adta a befelé forduláshoz. Aki nem élt még igazán szoros közösségben egy állattal, talán nem is érti, micsoda űrt hagy maga után egy kutya elvesztése. Ő volt az egyetlen lény az életemben, aki soha nem támasztott feltételeket elém (na jó, talán a vacsoráját illetően igen) és nem akart tőlem mást, csak a puszta jelenlétemet.
A hiánya után maradt némaságban döbbentem rá, mennyire vágyom a játszmáktól mentes, mély kapcsolódásra.
Elmenekültem a kertbe, ahol a szabályok végtelenül tiszták és őszinték. A növényekkel való bíbelődés közben újra megtanultam értékelni a lassú folyamatokat, azt a fajta organikus fejlődést, amit a rohanó hétköznapokban teljesen elfelejtettem. Itt végre nem a teljesítményem a mérce, hanem a puszta létezésem öröme.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
