A gazdagok több ékszert vásároltak a COVID-19 alatt, mint az előző években

A gazdagok több ékszert vásároltak a COVID-19 alatt, mint az előző években

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / A gazdagok több ékszert vásároltak a COVID-19 alatt, mint az előző években / 2. oldal

Érdekes volt megfigyelni a környezetemben, kit, hogyan érintett a járvány lelkileg. Kik voltak azok, akik kétségbeestek, akik kiutat kerestek, és kik kompenzálták halmozással, túlköltekezéssel a fennálló helyzetet?

Még az ékszerforgalmazók között sem nyert mindenki

Akadtak azonban vesztesei is a pandémiának, dacára annak, hogy az ékszerértékesítés globálisan nőtt. A Tiffanyt például nagymértékben sújtotta a pandémia, aminek az elsődleges oka az, hogy ez a cég komoly arányban a turistákra alapozza a forgalmát. Ők óhatatlanul elmaradtak az elmúlt év főszezonjaiban – és az előrejelzések szerint ez nem is mostanában fog megváltozni. A cég bejelentette, hogy Amerikában az augusztusi és szeptemberi eladások két számjeggyel csökkentek, ráadásul ez esetükben már javulásnak számít május óta. 

A gazdagabbak még gazdagabbak, a szegényebbek még szegényebbek lettek

Egyes közgazdászok szerint ebben a globális szintű fellendülésben a leggazdagabb amerikaiak gyorsan haladhatnak felfelé, míg a közepes és alacsonyabb jövedelmű háztartások egyértelműen nem jutnak előre. Ezt erősítette meg a portálnak Daniel Bachman is, aki szerint a járvány egyenlőtlenül érte a munkaerőpiacot. Ennek köszönhetően erősen eltolódott az ékszervásárlási kedv, és a szokások is megváltoztak.

Az alacsonyabb árkategóriájú ékszerek egyszerűen nem fogynak, az embereknek minden fontos lett, csak az nem, hogy drágakövekre és nemesfémekre költsenek.

Ugyanakkor a felső kategóriájú ékszerek eladása nagyon megugrott, és ez némi kompenzációt jelenthet a kereskedők számára. 

Mi állhat ennek hátterében? 

Stephen Lussier, a világ legnagyobb gyémántbányászati ​​cégének ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy a piacot tekintve az ékszereladásnak egyetlenegy komoly versenytársa van, ez pedig nem más, mint az utazás. Most azonban mindenki kénytelen volt átgondolni a terveit. Azok, akik nagyszabású, luxus kategóriájú nyaralás(ok)ra készültek, nem költhették el a pénzüket a megszokott módon. Mivel az utazás visszaesett, a gyémánt ékszerek elfoglalták a fel nem használt utazási költségvetés egy jelentős részét. Azok, akik megtehették, hogy méregdrága kiegészítőket vegyenek és bámulatos helyekre utazzanak, most szinte „szükségszerűen” költenek többet a különleges ékszerekre. 

Egy másik cég, a Macy’s meglátása szerint nem csak az utazás háttérbe szorulása állhat a változás mögött, hanem az is, hogy az ékszerek megtartják értéküket még a pandémia alatt is. Így aztán aki megteheti, az most alaposan feltankol belőlük…

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»