Alvás egy időben
Próbáljatok meg egyazon időben ágyba menni!
Most, amikor sokan otthonról dolgoznak, mások pedig szabadságon vannak, vagy jelenleg állást keresnek, könnyű kiesni a ritmusból. A gond az, hogy ha több órányi eltéréssel mentek aludni, majd keltek fel, a hétköznapi teendőket sem tudjátok majd összehangolni.
Ez már önmagában okot adhat a veszekedésekre (hiszen te már rég ebédelnél, amikor ő épphogy reggelizett, vagy nem tudsz aludni, mert hajnali 2-kor még megy a tévé), de ráadásul szerepet játszik abban is, hogy eltávolodtok egymástól. Olvass még a témában
Próbáljatok meg egy kicsit idomulni egymáshoz, hogy csökkentsétek a konfliktusok esélyét.
Arra pedig érdemes többször is emlékeztetni magatokat, pláne, ha épp nehéz időszakon mentek keresztül, hogy a jelenlegi helyzet csak átmeneti, és előbb-utóbb véget fog érni!






