Negatív vélemények
Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején néhány pszichológus publikált olyan munkákat, amelyek megalapozták az egyedüli gyermekekkel kapcsolatos felfogást. Köztük van az úttörő gyermekpszichológus, G Stanley Hall is. Ő pártfogoltjaival együtt olyan felméréseket tett közzé, amelyek megállapították az egyke gyermekekre jellemző „tulajdonságokat”, amelyeket ma ismerünk, és amelyekre sokan ma is hagyatkoznak. Ő úgy gondolta, hogy az egyke gyerekeket a szülők „túlszeretik”, nárcisztikus és túlságosan érzékeny felnőtteket nevelve belőlük. (Hallt gyakran idézik, ugyanis azt mondta, hogy egyedüli gyereknek lenni, az önmagában betegség.)
Szintén nagy befolyással bírt Alfred Adler, a kiemelkedő osztrák pszichoterapeuta és az egyéni pszichológia iskola alapítója. „Adler volt az első pszichológus, aki megvizsgálta és alaposan leírta a születési sorrendet, és azt, hogy a család szerkezete hogyan befolyásolja a gyermekek fejlődését” – mondja Adriean Mancillas, amerikai pszichológus, a Challenging the Stereotypes About Only Children: A Review of the Literature and Implications című könyv szerzője.
„Adler saját esettanulmányairól írt munkáiban rendkívül negatív színben írta le az általa klinikailag kezelt egyke gyerekeket. Azt állította, hogy ezeket a gyerekeket nem csak elkényeztetik, hanem a szülők, akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak több gyereket, lelki sérülést okoznak a gyermeküknek.” Olvass még a témában
„Az arcom két fele olyan volt, mintha két másik ember lenne” – Rosszul sikerült plasztikai beavatkozások
Gyerek képernyőidő? Talán előbb azt kellene megnéznünk, mennyit telefonoznak a szülők
Ezt hozza 2026. november 2. a numerológia szerint: szabadság és mozgás
Mi a csillagjegyed? Ezek a gyereknevek lehetnek számodra a tökéletes választások

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






