Az egykék tényleg elkényeztetettek? Utána jártunk!

Az egykék tényleg elkényeztetettek? Utána jártunk!

Címlap / Életmód / Család / Az egykék tényleg elkényeztetettek? Utána jártunk!

Negatív vélemények

Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején néhány pszichológus publikált olyan munkákat, amelyek megalapozták az egyedüli gyermekekkel kapcsolatos felfogást. Köztük van az úttörő gyermekpszichológus, G Stanley Hall is. Ő pártfogoltjaival együtt olyan felméréseket tett közzé, amelyek megállapították az egyke gyermekekre jellemző „tulajdonságokat”, amelyeket ma ismerünk, és amelyekre sokan ma is hagyatkoznak. Ő úgy gondolta, hogy az egyke gyerekeket a szülők „túlszeretik”, nárcisztikus és túlságosan érzékeny felnőtteket nevelve belőlük. (Hallt gyakran idézik, ugyanis azt mondta, hogy egyedüli gyereknek lenni, az önmagában betegség.)

Szintén nagy befolyással bírt Alfred Adler, a kiemelkedő osztrák pszichoterapeuta és az egyéni pszichológia iskola alapítója. „Adler volt az első pszichológus, aki megvizsgálta és alaposan leírta a születési sorrendet, és azt, hogy a család szerkezete hogyan befolyásolja a gyermekek fejlődését” – mondja Adriean Mancillas, amerikai pszichológus, a Challenging the Stereotypes About Only Children: A Review of the Literature and Implications című könyv szerzője.

„Adler saját esettanulmányairól írt munkáiban rendkívül negatív színben írta le az általa klinikailag kezelt egyke gyerekeket. Azt állította, hogy ezeket a gyerekeket nem csak elkényeztetik, hanem a szülők, akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak több gyereket, lelki sérülést okoznak a gyermeküknek.”

Sharlotta/istockphoto.com

Ma is sokakban élnek ezek az állítások

Ezek az állítások aztán megragadtak. És logikusnak is tűnhettek egy olyan korban, amikor a családok nagyobbak voltak, és a gyermekvállalás tele volt veszélyekkel. Az egyedülállók furcsaságként tűntek fel, a szüleik természetesen túlzottan védték egyedüli utódaikat. „Kisebbségben voltak” – mondja Linda Blair klinikai pszichológus, a Brit Pszichológiai Társaság munkatársa.

„És valahányszor valamelyik emlőscsoporthoz tartozol, és a kisebbségben vagy, kinéznek.”

Kevésbé érthető, hogy miért élnek a mai napig a negatív sztereotípiák az egykékkel kapcsolatosan. Főleg, hogy manapság egyáltalán nem számít furcsaságnak az egy gyerekes családmodell.

Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Intézetének vezetője nemrég megjelent tanulmányában írt többek között arról, hogy a kétgyerekes családmodell egyre veszít a népszerűségéből. Ma már egyre többen döntenek úgy, hogy egyetlen gyermeket vállalnak.

Az elkényeztetés veszélye sem állja meg így a helyét. Számos modern gyermekpszichológustól, köztük például Vekerdy Tamástól is hallhattuk, hogy egy gyereket nem lehet „túlszeretni”, legfeljebb rosszul szeretni. Ez azonban egy egészen másik kérdés, és nyilvánvalóan nem a gyerekszámhoz, vagy ahhoz van köze, hogy mennyi időnk jut a gyerekünkre.

Rengeteg oka lehet annak, ha valaki egy gyereket vállal

A környezetemben lévő családokat ismerve, és szintén egy gyerekes szülőként pontosan tudom, sokféle oka lehet annak, ha valaki egyetlen gyereket vállal. Vannak, akik a szűkös anyagi lehetőségek miatt tesznek így, mások úgy érzik, egy gyereknek több lehetőséget tudnak biztosítani. Megint más családokban olyan speciális körülmények állhatnak be, ami miatt az egyke gyermekük több figyelmet igényel. Persze vannak, akik a karrierük alakulása vagy éppen rajtuk kívül álló, például egészségügyi okok miatt állnak meg egy gyereknél.

Én azt gondolom, hogy mint sok más, a családokkal kapcsolatos kérdésben, itt is igaz, hogy nagyon sokféle felállás létezhet. Mindegyik lehet éppen olyan szerető, ösztönző, bátorító és helyes útra terelgető közeg. Azt állítani, hogy valakinek a későbbi személyisége ilyen nagy mértékben múlik azon a tényen, hogy van-e vagy nincs testvére, éppen olyan értelmetlen, mint bármilyen más kiragadott tényből messze menő következtetéseket levonni.

Ugyan nem vagyok pszichológus, de én hiszek benne, hogy egy gyerekből akkor lesz boldog, sikeres, a társadalom számára is hasznos felnőtt, ha egy kiegyensúlyozott, boldog családban nőtt fel, ahol voltak határok, de szabad volt az útkeresés, ahol volt minta, de szabad volt hibázni is, és ahol a család minden tagja szeretettel és megértéssel fordult a másik felé. Ez pedig éppen úgy megtörténhet egy gyerek mellett, mint nyolccal. Ám, ha nem ilyen a közeg, azért egy gyereket a világ összes testvére sem tudja kárpótolni.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást