Senki sem úgy képzeli el, hogy egyedülálló szülőként néz szembe a gyereknevelés minden kihívásával, de az élet sokszor közbeszól. Most egy anyuka meséli el, mi az, amit legszívesebben mindenkinek elmondana erről a helyzetről.
„Nem szeretünk beszélni arról, mi történt”
Számtalan oka lehet annak, miért marad valaki egyedül a gyermekeivel. Ha jó viszonyban történik egy válás, már mérföldekkel szerencsésebbek a felek, mint a többi egyedülálló szülő. Mert sajnos rengeteg példa van arra, hogy az egyik partner egész egyszerűen nem vágyik tovább a szülői szerepre, vagy egy baleset, betegség miatt marad magára a család.
Mindegy, melyik helyzet áll fent, az egyedülálló anyukák és apukák egész egyszerűen nem akarnak róla beszélni. Főleg nem idegenekkel. Tudjuk, hogy az emberek természetüktől fogva kíváncsiak, hiszen még az én fejemben is megfogalmazódik a kérdés, ha egyedülálló anyukával találkozom, de pont emiatt tudom, milyen fájdalmas sebeket tép fel, ha valaki kérdezősködni kezd. Ha nem mondjuk magunktól, nem szeretnénk beszélni róla!
„A sajnálat az egyik legrosszabb része”
Vannak kihívásai az egyedülálló szülői létnek, nem is kevés. Emiatt a környezetemben rengetegen érzik a késztetést arra, hogy elmondják, mennyire sajnálnak, és el sem tudják képzelni, milyen lehet ezt egyedül csinálni, munka mellett, kicsi gyerekekkel. Tudom, hogy nem akarnak rosszat, és csak őszinték, de ezt sokszor nagyon nehéz mosolyogva állni.
Hiszen én ilyenkor akaratlanul is csak azt hallom, hogy sajnálkoznak miattunk, mintha az életünk borzalmas és szomorú lenne. Pedig nem kell, mert minden nehézség, minden kihívás ellenére megvan az életemben a legfontosabb kincs: a gyerekeim, akik minden fáradt nap végén mosolyt csalnak az arcomra. Miattuk megéri kitartani!