Senki sem úgy képzeli el, hogy egyedülálló szülőként néz szembe a gyereknevelés minden kihívásával, de az élet sokszor közbeszól. Most egy anyuka meséli el, mi az, amit legszívesebben mindenkinek elmondana erről a helyzetről.
„Imádom a gyerekeimet, de mit meg nem adnék egy csajos estéért!”
A gyerekeim jófejek, viccesek, ügyesek, és imádok a társaságukban lenni. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy csakis és kizárólag velük akarok lenni, és nem tudnék más módot elképzelni a kikapcsolódásra. Régebben a volt férjemmel mi is buliztunk, és voltak legjobb barátnőim, akikkel összejártunk. De nagy igazság, hogy az idő múlásával, a családi teendők hatására ezek a barátságok elhalványulnak, hiszen mindenkinek megvan a maga kis élete.
Az enyém a gyerekeim körül forog, reggelit készítek, elviszem őket iskolába, dolgozom, hazahozom őket, aztán főzök, takarítok, és alszom. Közben persze tele van a napunk vidám pillanatokkal, emlékekkel, kirándulásokkal, de ha csak havonta egyszer lehetne egy csajos estém, ahol senki sem akar mesét nézni, kiugranék a bőrömből!
„A gyerekeim egyben a támaszaim is”
Ideális esetben vannak a szülők, akik együtt hoznak döntést, de egyedülálló anyaként nálam erre nincs lehetőség. A saját anyukámon kívül nincs más az életemben, akitől őszintén tanácsot kérhetnék, és akivel összedughatnánk a fejünket, viszont emiatt úgy hozta az élet, hogy mindent megbeszélek a gyerekeimmel.
Ők a támaszaim, a tanácsadóim, együtt hozunk döntéseket, és csak azt titkolom el előlük, amit tényleg muszáj, mert túl kicsik még, hogy mindent megértsenek. Viszont épp emiatt, hogy nincs egy társam a bajban, sokszor nagyon magányos az egyedülálló szülők világa.
„Van, hogy az alapok is megerőltetőek”
Volt olyan időszak az életemben, amikor nehéz volt összekuporgatni pénzt a kötelező, másoknak alap dolgokra. Az iskolakezdésnél kétszer is meg kellett gondolnom, belefér-e a keretbe egy új táska, vagy kihúzzuk még egy ideig a régivel, ahogy olyan is volt, hogy csak reménykedtem, a szülői értekezleten nem szavazzák meg a magasabb osztálypénzt.
Az élet sosem állandó, vannak jobb és rossz időszakok, ezt a környezetemben is látom. Ismerek más egyedülálló szülőket, akik hónapról hónapra élnek, beosztják, amijük van, és soha egyetlen panaszt sem hallottam tőlük. Sokan vagyunk így ezzel. Nem mindig könnyű, de igyekszünk, és mindent megteszünk azért, hogy a gyerekeinknek erről fogalmuk se legyen.
Hálásak vagyunk, ha felajánlja valaki a segítségét, már az óriási tehermentesítés, ha elhozza egy másik anyuka a gyerekemet edzésről, mert amúgy is útba esik. De NEM VÁRJUK EL! Nem gondoljuk úgy, hogy a környezetünknek ugrania kéne, vagy hogy mi kiváltságosok vagyunk, mert nehezebb az életünket logisztikázni. Nagyon hálásak vagyunk, és még el is érzékenyülünk, de nem akarjuk, hogy ezt bárki is kötelezőnek érezze!