Az ok, amiért egy nem elég
Valójában persze nincs tudományos magyarázat arra, miért akarunk egyre több tetkót. De a művészek általában már a készítés végénél tudják, ki az, aki a későbbiek folyamán vissza fog még térni. Persze mi kíváncsiak lettünk, így rögtön megkérdeztük a témáról Lillát (25), aki épp néhány hete varratta magára a harmadik tetoválását.
„Az első és a második tetoválásom között nagyon rövid idő, mindössze 4 hónap telt el. Kicsit vicces, mert tényleg azt mondják, aki csináltat egyet, az nem tud megállni ennyinél, és van benne igazság. Amikor az első tetkómat varrta rám a művész, már a székben ülve eldöntöttem, hogy biztosan lesz még egy. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy nem fájt annyira a folyamat, így ez csak megerősített abban, hogy ismét belevágjak.”
