Közben a fiataloknak egyáltalán nem könnyű a dolguk
A BBC cikke szerint az Egyesült Királyságban jelentősen visszaestek a pályakezdőknek szóló álláslehetőségek, miközben a vállalatok költségcsökkentéssel és a mesterséges intelligencia térnyerésével is küzdenek. Ilyen helyzetben különösen abszurdnak tűnik, hogy egy álláskeresőnek még a kávéspohara miatt is aggódnia kelljen.

Persze, ha valaki biztosra akar menni, megihatja a kávéját az interjú előtt. Nem azért, mert ezzel bizonyítja a munkára való alkalmasságát, hanem mert nem feltétlenül érdemes minden apróságban megkockáztatni egy félreértést. De az már más kérdés, hogy miért várjuk el a jelentkezőktől, hogy gondolatolvasóként igazodjanak olyan szabályokhoz, amelyeket senki nem mondott ki – és hogy, ha meg is kapjuk az állást, milyen érzés lesz egy olyan helyen dolgozni, ahol messzemenő következtetéseket vontak volna le rólunk, amiért élvezni merünk valamit (mondjuk egy italt) az interjúnk közben.
Egy jó munkahelyen a professzionalizmusnak nem a pohár hiányából kellene kiderülnie. Hanem abból, hogy valaki felkészülten érkezik, figyel a másikra, képes együttműködni, és elvégzi a rábízott feladatot. Olvass még a témában
Mert ha egy jegeskávé tényleg elég ahhoz, hogy alkalmatlannak lássunk valakit, akkor lehet, hogy nem a jelölttel van a legnagyobb probléma. Hanem azzal, ahogyan a munkáról gondolkodunk.
Következő cikkünk5 dolog, amit észrevétlenül abbahagysz, amikor már nem érzed jól magad valaki mellettÖt ilyen jelet gyűjtöttünk össze, amelyek sokszor hamarabb jeleznek bajt, mint bármilyen kimondott szó. Az elején mindent elmondtál: mit mondott a főnököd, mi történt a boltban, milyen vicces mém jött szembe a telefonodon. Amikor a kapcsolat elkezd megfakulni, ezek az apróságok csendben kimaradnak a beszélgetésekből. Nem azért…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






