„Egy idő után mindenki elkezdett kölcsönkérni” – A pénzügyi siker árnyoldalai a barátságokban

Címlap / Életmód / Lélek / „Egy idő után mindenki elkezdett...

„Egy idő után mindenki elkezdett kölcsönkérni” – A pénzügyi siker árnyoldalai a barátságokban

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

„A legjobb barátnőm szerint elárultam őt”

Csinos, fiatal üzletasszony portréja

A 37 éves Petra és legjobb barátnője közel húsz évig elválaszthatatlanok voltak. „Együtt mentünk végig az egyetemen, a szakításokon, a munkahelyi nehézségeken. Azt hittem, semmi nem tudna közénk állni.”

Petra néhány éve kapott egy vezető pozíciót egy nemzetközi cégnél, ami jelentős fizetésemeléssel járt. „Nem beszéltem sokat a pénzről. Egyszerűen csak elkezdtem kényelmesebben élni. Többet utaztam, néha jobb éttermekbe jártam, és végre megengedhettem magamnak olyan dolgokat, amelyekről korábban csak álmodoztam.”

A barátnője azonban egyre távolságtartóbb lett. „Eleinte csak apró megjegyzéseket tett. Aztán egy vita során azt mondta, hogy megváltoztam, és már nem érdekelnek azok az emberek, akikkel együtt indultam.”

Olvass még a témában

Petra szerint ez különösen azért fájt, mert nem érezte igaznak. „Szerintem nem a pénz változtatott meg minket, hanem az, hogy más élethelyzetbe kerültünk. Ő ezt árulásként élte meg, én pedig veszteségként.”

A barátságuk végül megszakadt. „A mai napig hiányzik. De azt is megtanultam, hogy nem minden kapcsolat tud együtt fejlődni azzal, ahogyan az életünk változik.”

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom

Oldalak: 1 2 3

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!