Van egy pont, amikor már nem lehet tovább félrenézni
Nekem is csendben kezdődött. Egy jelzéssel, egy apró fájdalommal, amit nem is vettem komolyan. Aztán mire halaszthatatlan lett, hogy foglalkozzak a testem jelzéseivel, már semmi sem akart összejönni. Nem vettek komolyan, hazaküldtek fájdalomcsillapítóval, többször félrediagnosztizáltak, a rehabilitációmnak pedig az lett a vége, hogy mentővel vittek a sürgősségire. És még utána is heteket feküdtem, mire megműtöttek.
A mélypont ráadásul akkor jött, amikor fel kellett volna készítenem az őszi csoportomat a vizsgára. Ők már akkor is öntötték rám a pozitív visszajelzéseket, amikor fogalmuk sem volt a fájdalomról, amivel minden alkalommal leültem a gép elé. Amikor pedig már nem tudtam tovább titkolni a körülményeimet, elképesztő támogatást kaptam tőlük. Ritka és felemelő tapasztalat volt, hogy miközben én épp szétestem, mások ennyire megtartanak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
