Próbáld megérteni!
Amikor a partneredre kerül a sor, próbálj ugyanolyan nyitott és őszinte maradni, mint amikor te beszéltél. Ne csak a szavait, az érzelmeit is igyekezz megérteni, és ne abból indulj ki, hogy minden a másik hibája.
Nem muszáj mindent egyszerre!
Ha a párod elmondta a véleményét, ismét rajtad a sor. A beszélgetés oda-visszáját addig folytassátok, amíg közös nevezőre nem juttok, vagy amíg mind a ketten biztosabbnak és reménytelibbnek nem látjátok a kapcsolatot.
Olvass még a témában
„Úgy viselkedett, mintha ő lenne a párja” – Amikor a sógornő teszi tönkre a házasságot
„Azt reméltem, hogy ez a szerelem megváltoztatja majd az életem” – romantikusnak tűnő, de valójában toxikus elvárások a párkapcsolatban
A barátnőm kéthetente szakít a pasijával. Meddig kell még tolerálnom?
Ha ebben a hónapban született, hetek alatt elfelejt – ha viszont ebben, még évek múlva is titokban téged keres a tömegben
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






