Nemcsak a nemi erőszak számít szexuális erőszaknak. Nem feltétlenül kell az utcán megragadni egy ismeretlen lányt, hogy a baj megtörténjen.
Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk
Akár párkapcsolaton belül is létrejöhet olyan együttlét, amibe a másik fél nem egyezett bele, illetve az aktuson kívül sok egyéb cselekedet is minősülhet erőszaktevésnek.
A szexuális erőszak ott kezdődik, hogy a fiad szabad prédának tekint egy lányt annak rövid szoknyája miatt, vagy pedig követendő példaként éli meg a nyilvános „tapizás” gyakorlatát.
Ne mások feje után menjen!
Lehet itt beszélni a túlzott meztelenségről a médiában, a fokozott szexuális aktivitásról a kortársak körében, és sok egyéb külső tényezőről, ami „romláshoz” vezet.
Ha viszont a fiad tisztában van vele, hogy minden helyzetben érdemesebb a saját erkölcsi értékrendjére hallgatnia másoké helyett, akkor sokkal kevesebb szörnyűség fog vele történni az életben – és kevesebbet árt majd másoknak, hidd el.
A nemi erőszaktevők többsége sajnos kompenzálni szeretné a (vélt) lemaradását a tettével.