Még nem beszéltetek a gyerekekről
Nem kell feltétlenül házasnak lenni ahhoz, hogy valakikből jó szülő legyen, és az esküvő sem jelenti azt, hogy azonnal jön a gyermekáldás is.
Vannak párok, akik inkább várnának még néhány évet, de olyanok is, akik egyszerűen kettesben is boldogok, és úgy döntenek, hogy ők inkább egyáltalán nem vállalnak saját gyermeket.
Probléma csakis akkor merülhet fel, ha eltérően gondolkodtok a kérdésben – azaz az egyikőtök például már alig várja, hogy szülő legyen, a másik pedig még akár egy évtizedet is várna, esetleg az egyikőtök nagy családról álmodik, a másik pedig úgy gondolja, ő egyáltalán nem vágyik gyerekre. Olvass még a témában
Én voltam a toxikus a kapcsolatban, és csak utólag jöttem rá
„Nincs egymással múltunk, közös fiatalkori emlékeink” – A társkeresés nehézségei idősebb korban
Eljegyzés és különélés: egy szokatlan, de működő kapcsolat
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Persze, nem kell mindent kőbe vésni, de mielőtt úgy döntötök, hogy összekötitek az életeteket, nem árt tisztázni, hogy legalább hasonlóak-e az elképzeléseitek, máskülönben kellemetlen meglepetések érhetnek benneteket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






