🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/8 Főút? Igen!
Volt idő, amikor a világ legklasszabb focipályája a főút volt, hiszen autó maximum nagy ritkán jött rajta. Ide jöttél ki játszani a környéken lakó gyerekekkel, hogy passzolgassatok, labdázzatok, és kergetőzzetek. Igazán erős közösség alakult így ki, hiszen a szülők felváltva felügyeltek titeket, és hagyták, hogy egész napokat játszatok az utcán. Ma már sajnos ez az óriási forgalom miatt elképzelhetetlen!
8/8 Üzenetek 1.0
Az okostelefonok nélkül kreatívnak kellett lenni, ha az osztályteremben valakivel beszélgetni akartál óra közben. Természetesen a levelezés tűnt a legjobb ötletnek; kis papírokra írtatok egymásnak üzenetet, amit aztán nagy összefogással juttattatok el akár a terem másik felébe.
Az persze kimondottan ciki volt, ha a tanár rajtakapott, és esetleg el is olvasta, miről beszélgettetek. De pont ettől volt annyira izgalmas!