Mindannyian ismerünk olyan embereket, akiknek látszólag mindenük megvan, mégsem tűnnek boldognak, és olyanokat is, akiknek lenne oka keseregni, mégis derűlátók. És bizonyára sokan jártunk már olyan országban, ahol az emberek sokkal szegényebbek voltak, mint nálunk, de szerény körülményeik ellenére látszott rajtuk, hogy sokkal elégedettebbek az életükkel, mint mi.
Ha szeretnéd fejleszteni magad a pozitív gondolkodásmód terén – és ki ne akarná –, akkor nézd meg, mi az a nyolc dolog, amit a boldog emberek másképp csinálnak, és változtass a szemléleteden.
Nem akadnak fenn apróságokon
Az egyik legnagyobb különbség a negatív és a tudatosan boldog emberek között, hogy az utóbbiak könnyen elengedik a bosszúságokat.
A jó emberekkel is történnek olykor rossz dolgok. Ezt ők tudomásul veszik és továbblépnek, míg a boldogtalan emberek minden rosszat felnagyítanak és olyan pusztító érzéseket gerjesztenek magukban, mint szomorúság, bűntudat, neheztelés, düh és irigység. Olvass még a témában
A japán head spák titka: miért kezdődik a wellness valójában a fejbőrnél
Rémisztő történetek, amelyek még durvábbak attól, hogy tényleg megtörténtek – 5 hátborzongató eset nem csak Halloweenre
A zsémbes feleség, a kövér legjobb barátnő és a buta szőke: „vicces”, azaz valójában szexista női karakterek filmekben
Ezt hozza 2026. október 20. a numerológia szerint: stabilitás és szilárd alapok
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






