🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/10 Maxi farmerszoknya
Nem éppen hétköznapi és manapság főleg nem megszokott, hogy maxi farmerszoknyát viselünk, de idén erről a trendről is szót kell ejtenünk. Igazán bevállalósaknak szól ez a feltűnő irányvonal, ugyanis a maxi farmerek akkor lesznek a legdivatosabbak, ha egy kis halfarok hatással is megbolondítjuk őket.
5/10 Hangsúlyos derekú
A korábbi szoknyákból már jól látszott, hogy a hangsúlyos derékvonal mennyire fontos szempont idén, és ez lényegében uralja is az idei divatot. Olyannyira, hogy érdemes lesz extra derékvonallal, széles, rugalmas derékrésszel kiemelt szoknyákat is beszerezni.
A ceruzaszoknya olyan klasszikus, ami sosem fog kimenni a divatból – helyet kapott az idei trendekben is!. Azonban nemcsak az irodában, hanem azon kívül is bátran viselheted, mégpedig a térdig vagy picivel térd fölé érő változatokat.