Ha valaha is olvastad már a saját csillagjegyed leírását, és félig magadra ismertél benne, félig pedig azt gondoltad, hogy ez rólad szó sem lehet, akkor jó eséllyel nem a horoszkóppal van baj, hanem azzal, hogy csak a felét ismered a történetnek.
Mi is pontosan a dekanátus
Minden csillagjegy 30 fokot foglal el az állatövi körben, és ezt a 30 fokot három egyenlő, 10 fokos szakaszra, dekanátusra osztjuk. Az elsőt, a másodikat és a harmadikat mindig egy másik bolygó, a görögök által társuralkodónak nevezett égitest energiája színezi át, ráadásul úgy, hogy az alapjegy karaktere nem tűnik el, csak kap egy második hangot, egy kísérő dallamot.
Ha a Vízöntő elején születtél, tisztán az Uránusz szeszélyes, forradalmi lendülete vezet. Ha viszont a Vízöntő végén jöttél a világra, a Vénusz lágyabb, kapcsolatra éhes energiája is beleszövődik a jegyedbe, és sokkal érzékenyebb, kapcsolatorientáltabb Vízöntőt kapunk, mint amit a klasszikus leírásokban megszokhattunk. Olvass még a témában
Az ismerkedés 5 fázisa – szomorú, de a legtöbb pár nem jut tovább a másodiknál
Melyik belső archetípus irányítja a döntéseidet? Válassz egy szimbólumot, és kiderül
Ezt hozza 2026. október 22. a numerológia szerint: gondoskodás és szeretet
„Azért tette tönkre a blúzom, mert elmentem bulizni a csajokkal” – A bántalmazás finom formái a párkapcsolatban
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






