Tejcsokoládé
Másik fontos mérföldkőként, szintén a 19. században a svájci Nestlé találta fel először a tej sűrítésének praktikus eljárását, majd közvetlenül ezután előállt azzal az újdonsággal, hogy a kakaóhoz tejet adott hozzá, és így elkészítette a világon az első tejcsokoládét.
A két találmány együtt óriási sikert hozott, mivel nagyban megkönnyítette az édesség elkészítését és az eltarthatósági idő meghosszabbítását.
A két találmány együtt óriási sikert hozott, mivel nagyban megkönnyítette az édesség elkészítését és az eltarthatósági idő meghosszabbítását.
Napjainkban
Napjainkban a csokoládénak számtalan típusa, fajtája ismert. Szeretjük az édes és a keserű csokoládét egyaránt, süteményeink egyik alapanyagává vált, és ha lehet, akkor nem választunk, hogy enni vagy inni szeretnénk, hiszen mindkettő fontos szereplő az étkezésünkben.
Majd’ 1500 éve történetével a csokoládé népszerűsége szerencsére nem hogy csökken, de egyre népszerűbbé válik fiatalok és a felnőttek körében egyaránt.
Következő cikkünkHogyan készíts adventi kalendáriumot?Amire szükséged lesz 2 egyforma nagyságú kartonlap, olló, ragasztó, karácsonyi matricák, ceruza, vonalzó, filctoll. Kockázz! Rajzolj egy nagy kartonpapírra 24 db 2,5-4 cm oldalhosszúságú négyzetet, az utolsó legyen dupla méretű! Helyezd el őket szétszórva, szabálytalanul, de egymáshoz és a szélekhez ne túl közel. A csemeték is…Majd’ 1500 éve történetével a csokoládé népszerűsége szerencsére nem hogy csökken, de egyre népszerűbbé válik fiatalok és a felnőttek körében egyaránt.
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-benAz Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






