🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
4/12 Kos – Rák
Általában csak nagyon rövid időre alkottok egy párt, mert egyszerre vonzzátok és taszítjátok is a másikat. Ennek az oka az, hogy te túlságosan határozott és erőteljes vagy egy rák számára, még akkor is, ha az illető férfi.
Te éppen tutyimutyinak tartod azt a hozzáállást és tempót, amit a rákok szeretnek, fel sem foghatod, hogy viselkedhetnek így – és emiatt nem is igazán tudsz rájuk nagybetűs férfiként tekinteni. Ha mégis kivárjátok ezt a kezdeti, nehéz időszakot, akkor később is idegesíteni fogjátok egymást.
A rák ragaszkodása számodra a szárnyaid letörése, a te lendületed és mások felé való nyitottságod a rák számára maga a megaláztatás, a szerelmetek sárba tiprása. Ő túlságosan törtetőnek, karrieristának tart téged, te pedig nem látod benne azt az erős férfit, akit el tudnál képzelni magad mellett.
5/12 Kos – Oroszlán
Hasonlít a felfogásotok, a hozzáállásotok, ezért jó esély van rá, hogy működni fog a szerelmetek. Mivel mindketten lelkesek, dinamikusak vagytok, egymást is inspiráljátok, és támogatjátok, hogy előbbre jussatok az életetekben.
Az oroszlán partnered még nálad is nagyobb kanállal habzsolja az életet, ami azért nagy szó. Ugyanakkor egyúttal megadja azt a pluszt, amit elvársz egy férfitől, mert bár szeretsz irányítani, párkapcsolatban szeretnéd nőnek is érezni magadat.
Problémát az okozhat köztetek, ha az oroszlán átesik a ló túloldalára, és ott is megpróbál eligazítani, ahol szerinted nagyon nem kellene. Ilyenkor jó, ha minél előbb tisztázzátok a felállást, különben kiütköznek tüzes jegyeitek negatív oldalai, és könnyen egymásnak eshettek, ami a kapcsolatotok végét is jelentheti.
Nagyon ellentétesek vagytok, de ha ezen sikerül túllendülnötök, akkor tökéletes csapatot alkothattok – egyszerűen kiegészítitek egymást.
Számodra nincsenek határok, mindenben merészen vállalkozol, a szűz elemez és visszahúz a racionalitás talajára. Te heves, forróvérű és határozott vagy, ő kicsit lassabb, nyugodtabb és szemérmesebb, téged is mérsékelni tud. Ezekkel párhuzamosan te egy kevés életet lehelsz a szűzbe és felnyitod a szemét, mely szerint lehet sőt, érdemes kipróbálni új dolgokat.
Más tészta, hogy míg rövidtávon kifejezetten inspiráljátok egymást, addig sok-sok év után előjöhetnek az alapjaiban ellentétes vonásaitok, és vitákat szíthatnak köztetek. A kérdés már csak az, hogy ez idő alatt mennyire sikerül egymáshoz idomulnotok?