Nem azért, mert különösebben közeli a kapcsolatunk, hanem mert az ember azért alapvetően így képzeli el az esküvőjét: a szülők ott vannak. Örülnek. Meghatódnak. Büszkék. De idővel rájöttem, hogy én valójában nem feltétlenül szeretném ezt.
A szüleimmel nem vagyunk rosszban. Sőt, ha kívülről nézem a kapcsolatunkat, valószínűleg egészen átlagosnak mondanám. Beszélünk, tudunk egymás életéről, nincsenek nagy családi háborúk, és pontosan tudom azt is, hogy a maguk módján mindig próbáltak megadni nekem bizonyos dolgokat. Vannak dolgok, amelyekért hálás vagyok nekik, és felnőttként már azt is jobban látom, hogy a hibáik mellett mennyi mindent kaptam tőlük.
De ettől még nem lettünk igazán bizalmi kapcsolatban
Talán már nagyon korán elkezdtünk eltávolodni egymástól. Más dolgokat tartunk fontosnak, másképpen gondolkodunk arról, hogyan kellene élni, és vannak olyan alapvető kérdések is, amelyekben valószínűleg soha nem fogunk ugyanoda jutni. Én pedig nagyon régóta a saját életemet élem. Meghoztam a saját döntéseimet, kialakítottam a saját értékrendemet, és egy idő után már nem azt kerestem, hogy ezek mennyire illenek ahhoz, amit a szüleim gondolnak a világról. Olvass még a témában
Miért nem tudok más nők sikerének örülni úgy, hogy közben nem a saját kudarcomra gondolok?
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
Azt hittük, rosszul esik majd nekik – ehelyett ezt mondták a házas ismerőseink az esküvőnkről
A fiatal szinglik 77 százaléka így talál szerelmet – nem az online társkereső a megoldás
Ez az esküvőnknél lett igazán érdekes.
Eleve nagyon kicsi, bensőséges szertartást tervezünk. Nem egy hatalmas lakodalomra készülünk, ahol több száz ember előtt kell végigjátszani mindazt, amit egy esküvőről hagyományosan gondolunk. Inkább egy olyan napot szeretnénk, ami tényleg rólunk szól.
És talán éppen ezért érzem azt, hogy nem biztos, hogy szeretném, ha a szüleim ott lennének.
Nem azért, mert nem szeretem őket. Hanem mert nem hiszem, hogy mellettük teljesen önmagunk tudnánk lenni.
Ők sokkal jobban ragaszkodnak bizonyos hagyományokhoz, más elképzelésük van arról, hogyan „kell” kinéznie egy esküvőnek, egy párkapcsolatnak vagy akár egy felnőtt életnek. És miközben el tudom képzelni, hogy nem szólnának bele mindenbe, azt nem tudom elképzelni, hogy egy pillanatra sem érezném: vannak dolgok, amiket furcsának tartanak.
Talán még rosszabb lenne, ha ezt próbálnák elrejteni.
Nem szeretném azt figyelni az esküvőmön, hogy összeszorítják-e a szájukat. Hogy vajon mit gondolnak a ruhámról, a szertartásról, arról, hogyan csinálunk valamit, vagy arról, hogy mit hagytunk ki abból, amit szerintük „illene” megtenni. Nem szeretném azt találgatni, hogy valóban örülnek-e nekünk, vagy csak udvariasan végigcsinálják a napot.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
