🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 Pozitív gondolatok
40: Ha a boldogságot százalékban mérjük, akkor tudnod kell, hogy ennek 40%-a kizárólag rajtad múlik. Persze ezt nem lehet minden embernél kijelenteni, hiszen tudósok szerint több dologtól is függhet ez: például a viselkedésedtől és az életkörülményeidtől is.
Abban pedig, hogy általánosságban mennyire vagy boldog, fontos szerepet játszanak a génjeid is – épp, mint a súlyod vagy a személyiséged szempontjából.
Mégis, szakértők úgy vélik, a boldogságodnak közel felét kizárólag te irányítod azzal, hogy milyen gondolatok fordulnak meg a fejedben.
5/5 Szerelmes arányok
2 vagy 3: Felmérések szerint a boldogságod eléréséhez ideálisan hetente ennyiszer érdemes lefeküdnöd a pároddal.
Egy amerikai egyetem kutatásai bebizonyították, hogy azok, akik eleget tesznek ennek az aránynak, 55%-kal boldogabbak voltak, mint azok, akik ennél jóval kevesebbet szeretkeznek.
A heti egy alkalom sem számít rossznak, ez ugyanis 44%-kal teszi vidámabbá az embereket – noha 11% különbség van a két arány között, még ez is kifejezetten jónak nevezhető!